Esszé….Egy férfiról

Egy barátom megkért írjak róla esszét….ami nem lenne nagy feladat, de ez alkalommal azzá vált.
Hogy miért?
Azért, mert szinte nem is ismerem őt!
A neve: Az Univerzum ura.
Érdekes, most döbbentem rá, mennyire nem ismerem….
Megpróbálom, hiszen egyetlen feladat mellett sem megyek el, anélkül, hogy ne próbálnám megoldani.
Szerintem ő magányos.
Legtöbben abban az illúzióban élünk, hogy az eseményeket irányíthatjuk, és veszélyes lenne, ha csak hagynánk, hogy a mindenség gondoskodjék rólunk. A mindenség, mint az Űr….és ha már az a neve, univerzum ura, hát stílszerű leszek Ő ilyen az én szememben:
Mindenre figyelmeztet! Leginkább a saját hibáimra.
Azonban fel kell kelnünk korán azért, hogy a napot emlékeztessük arra, hogy süssön? Vagy figyelmeztetnünk kell a gyerekeinket, hogy nőjenek? Sőt, talán az égitesteknek sem kell elmagyaráznunk, hogy tartsák egymás között a megfelelő távolságot. A világegyetem minden virágjával, fájával, napsütésével, szelével, esőjével meglehetősen jól mozgatja a bolygónkat, mégis éppen ennek az erőnek félünk megadni magunkat, olyan ösztönösen, ahogy a gyerekek. Igen sokszor érzem magam pici gyereknek mellette. Néha jól esik, hogy óvni akar, és néha olyan, mintha gondoskodna rólam…néha ! Persze, néha nehéz megtalálni a jót egy helyzetben. A mi helyzetünkben, végképp lehetetlennek tűnik! De számomra nincs lehetetlen, csak tehetetlen! Sose leszek tehetetlen, megbirkózom vele! Sokszor éppen a bonyolult helyzetek gyógyítanak meg minket. Számomra gyógyulást hozott, és szerelmet…
Vele minden helyzet bonyolult! Úgy gondolom az ő véleménye az, hogy a tragédiának tűnő eseményeket se tekintsük rossznak, csupán olyasvalaminek, ami van. Igazából senki sem tudja, miért történik meg velünk valami. Azt gondoljuk, tudnunk kellene, de az élet valójában titok, amelynek megfejtése csak néhányunknak adatik meg. Ő tudja a titkot….mint egy igazi Univerzum ura….aki mindent tud!
Magányos, mint az univerzum maga….
A magányosság tehetetlen gyászként is értelmezhető az önmagában értelmetlennek tartott világ felett, melynek persze elválaszthatatlan részei a sokszor kiüresedett emberi kapcsolatok. Mert neki ebben volt része. Ezt elmondta, és sorsszerűen éli meg minden kapcsolatát. Vajon mi lehet annak az oka, hogy az emberek képtelenek egymással hosszú időt eltölteni? A párválasztás alkalmával az emberek társat választanak maguknak. A legtöbb esetben házastársakká, élettársakká válnak. Az örök nagy kérdés ott rejtőzik minden pillanatban: vajon szeretik-e a társak egymást?
Szerelmesek-e egymásba? Vajon ki viszi át a szerelmet a másik, a túlsó partra, ha az már vajúdik? Ő a magányossága mellett fél, amit persze tagad.
A kivívott pozíciójába nem fér bele ez a kép: szeretek valakit! Mert ha beismerné, és vége lenne, gyengének tűnne, ami nála nem megengedett! Pedig, nem lenne gyenge, csak emberi!

A magányossága is…számomra felfoghatatlan! Akinek életét a kívülre irányuló cselekvések töltik ki. Mert bármennyire mozgalmas is élete és bármennyire szövevényesek is kapcsolatai, személyes világára, csupán a mozgalmas üresség lehet jellemző. A külső valóság, amelyet talál, nemcsak értékekkel van teli, hanem az értékek látszatával is. És minél több értéket próbál a maga számára megszerezni, annál kevésbé tud akár néhányat is megbecsülni. Különösen azok közül (például a szeretet, az önzetlenség, a szolidaritás), melyek megvédhetnék a magányosságtól. Ebből már az is következik, hogy a szeretetet csak szeretetért, bizalmat csak bizalomért cserélhetsz,elvének gyakorlati megvalósulásától egy pillanatra sem tekinthetünk el. Mert a magányos emberek egyúttal a szeretetet is nélkülözik.
Éppígy a bizalmat, illetve a társas megértést.
A szerelem, pedig amit nagyon könnyen kicsikar a partnereiből (mert beismerem a nőkhöz nagyon ért!) csak megszerzi, de nem ápolja, nem érdekli, már később lesz-e, mert úgy indul neki, úgyis elmúlik, és akkor vége, mert ez sorsszerű !
Pedig az elmúlás nem a vég, hanem mindig valami újnak a kezdete! Valami új fogalomé, pl a szeretet és a bizalom, és akkor már többé nem akar magányos lenni!
És ezt neki, az Univerzum urának tudnia kellene!

Csók:Mustangod

Hozzászólások



:)

Akkor sok sikert és további örömöt mindkettőtöknek! :)

Szerintem... Legalábbis eddigi tapasztalataim alapján... A változtatás jogát fenntartva. :)



igen

Pontosan jól látod a helyzetet.....nekem ezért kellett találkoznom vele....
ezt az esszét akkor írtam mikor kb 2 hete ismertem.
Ő ilyen volt, én meg egy mustang.
Ma már nem így van.
A találkozásunk, mindkettőnket megváltoztatott.
Én magamra találtam, és ő lelket kapott, ma már nem lelketlen, és boldog.



Hát...

"Ebből már az is következik, hogy a szeretetet csak szeretetért, bizalmat csak bizalomért cserélhetsz,elvének gyakorlati megvalósulásától egy pillanatra sem tekinthetünk el. Mert a magányos emberek egyúttal a szeretetet is nélkülözik."

Elnézést, de ez egy nagyon rossz látásmód... Valamit valamiért elv? Jó hogy nem lex talio! Szeretet szeretetért... Szemet szemért.... Nem éppen. A szeretethez nem kell viszonzás, a bizalomhoz sem. Vagy van és adod örömmel, szívedből és vakon, vagy az egészet megette a fene, ha az Univerzum uráról, ha a szomszéd Janiról van szó.

"A szerelem, pedig amit nagyon könnyen kicsikar a partnereiből (mert beismerem a nőkhöz nagyon ért!) csak megszerzi, de nem ápolja, nem érdekli, már később lesz-e, mert úgy indul neki, úgyis elmúlik, és akkor vége, mert ez sorsszerű !"

Ez meg egy tipikus don juan típusú férfi leírása. Aki ilyen lelkiismeretlen, azt kétlem, hogy az Univerzum ura lehet. Lehet át kellene értékelned pár dolgot, mielőtt nekikezdesz másoknak segíteni, de még azelőtt is, mielőtt jobban belemész a "szerelembe" az Univerzum urával. Mert, ha ez jellemzi, inkább maradjon magányos...

Szerintem... Legalábbis eddigi tapasztalataim alapján... A változtatás jogát fenntartva. :)



És Te MIÉRT találkoztál Vele szerinted? :-)