Isten a metrón (színdarab)

Isten a metrón

1. szín: Isten megérkezik.
Mindenki a mozgólépcsõn áll mozdulatlanul. A kivetítõn befut a vonat a pályaudvarra. Narrátor elkezdi a szövegét. Isten kilép a függöny mögül, körülnéz. Felmegy a mozgólépcsõ tetejére, akkor az elindul. Isten lefele, mindenkit megnéz, hangtalan elnézést kér, amiért nekimegy.
Narrátor:
Egy napon Isten ismét elhatározta, hogy lejön a Földre körülnézni. A Déli pályaudvarra érkezett. Ismerte jól a terepet, gyakran szólították innen a nevén. Az aluljáróba érve lelassított, megállt, hogy szemügyre vegye a mozgólépcsõn utazó embereket. Végignézte õket, és tudta, hol tartanak. Látta, ki az, aki még az útkeresés fázisában van, látta, ki az, aki nem is keres, mert valaha régen talán keresett, de elszakadt a szál, közönybe fulladt a hajtóerõ. Látta, ki az, aki utat választott magának, és azon hol tart, látta, ki az, aki felvállalta önmagát és eszerint halad, és ki az, akit olyan pályára kényszerítettek, amely nem sajátja.
Isten belenézett mindegyikük kaleidoszkópjába és figyelte a kirajzolódó formákat. Látta a testet, s a mögötte lakó lelket és szellemet.
Isten úgy gondolta, jól tette, hogy lejött megnézni a dolgok állását, és úgy döntött, ezúttal metróval járja be a magyar fõvárost.
Tömeg lerohan a mozgólépcsõn (leér), Istent „feldöntve” elrohan, függönyön ki, Isten utánuk.
2. szín: Jegypénztár.
Jegypénztár, elõtte sorban álló emberek, sorra jegyet vesznek. Aki vett jegyet, megy érvényesíteni, utána függönyön ki. Isten is ott áll a sorban, mögötte is sokan. Megkérdez az elõtte levõk közül egyet, aki már vett jegyet, mire való ez.
Isten: Ne haragudjon, mi ez?
Járókelõ1: Mi, hát metrójegy!
Isten: Ja, ide kell jegy?
Járókelõ1: Na ne blicceljen már!
Balra elmegy, függönyön ki. Isten visszaáll a sorba jegyet venni.
Narrátor: Isten úgy határozott, ezúttal õ is jegyet vesz, mint a többiek. De csak akkor vette észre, hogy egy fillérje sincs, amikor az elárusítónõ már a jegyet nyújtotta feléje. Zavartan kutatott a zsebében, az emberek pedig most már hangosan is kimondták, amit az imént még csak magukban gondoltak.
Járókelõ2: Nyomorult egy alak, még a metrójegyre sincs pénze; az ilyenek csak lopják az idõt a dolgukra sietõ tisztes polgároktól!
Isten: Ha Palesztinában lennék, most megcsinálhatnám a kenyércsodát, de itt…? Csak nem fogok pénzt hamisítani!? (Jegyárusnak) Szeretetfedezetû hitelkártyát elfogad?
Jegyárusnõ: Tessék? (Nézegeti a kapott kártyalapot) J.H.V.H.? Tudja mit? (Jegyet nyújt Isten felé)Fogja és menjen.
Isten: Köszönöm.
Jegyárusnõ: Mindig segíteni szoktam a bajba jutottakon.
Isten jegyzetfüzetébe firkant. Érvényesíti jegyét, és kisétál a függönyön.
Narrátor: Isten belefirkantotta jegyzetfüzetébe az elárusítónõ nevét, és eldöntötte, százszorosan fizeti majd vissza neki, amit kapott. Így hát az elárusítónõ nyugodt lehetett, mert ingyen utazhat majd egy egész örökkévalóságon át.
Mindenki függönyön ki.
3. szín: Ellenõrök.
Metróban utazik a tömeg, Isten is. Megálló, kiszállnak, ajtónál már várnak az ellenõrök.
Narrátor: Istennek szerencséje volt, hogy megkapta a jegyet, mert a következõ állomáson ellenõrök voltak.
Ellenõrök: Jegyeket, bérleteket!
Mindenki egyenként áthalad köztük, jegyét mutatva. Egyet elkapnak.
Ellenõr: Itt kérem nincs bocsánat, ha valaki jegy nélkül utazik, viselje a következményét, fizesse a büntetést!
Két oldalról karonfogva körbehurcolják a szerencsétlent.
Tömeg: (mozgólépcsõrõl visszafordulva ráordít) Jegyeket bérleteket!
Isten: Nem hiszek a szememnek! Ezek az emberek ugyanúgy átkozódnak és szitkozódnak, mint azok, akik halálomat követelték Pilátustól és Kajafástól! …Mintha ezekben a mellkasokban nem is dobognának szívek! (Leül egy padra.) … Semmi sem változott. A csõcseléknek mindig szüksége van bûnbakra, aki mindenért megfizet.
Tömeg, ellenõrök, szerencsétlen - függönyön ki.
4. szín: Kövér nõ.
Egy kövér nõ leül Isten mellé a padra.
Kövér nõ: Szabad ez a hely?
Isten: Természetesen.
Kövér nõ: (felsóhajt) Ez a nagy test meggyötör. De tudja, hazamegyek, elhagyatottan, fáradtan, és érzem belül azt a rettentõ ûrt. És akkor kinyitom a hûtõszekrényt, és csak eszem, eszem, vadul, egyre jobban tömöm magamba az ételt, amíg csak látok. Olyan ez, mint egy kényszerítõ nagy feladat.
Isten: Látom, elégedetlen a külsejével. Az ember nem választhatja meg, hogy milyen testben él. De az biztos, hogy az ûrt mással is be lehet tölteni, mint rabságokkal.
Kövér nõ: Nem is tudom, miért mondom el magának mindezt. Talán, mert olyan kedves a szeme. Megnyugtat. (rövid szünetet tart) De tudja, nem is ez a legnagyobb baj. … A fiam.
Isten: (végignézi) Feketében van. Gyászol?
Kövér nõ: Az északi országúton ütötte el egy motoros.
Isten: Nem veszítette el. A fia él. A halál csak átszálló, nem végállomás.
Kövér nõ: Gondolja? Tudja mit, magának még talán el is hiszem. Köszönöm. Viszontlátásra.
Isten: Viszontlátásra.
5. szín: Csinos nõ.
Isten ül továbbra is a padon. Emberek jönnek mennek. Megjelenik egy csinos nõ, elõrefut pár fiú és két oldalt megállnak, sort képezve, amelyen a nõnek végig kell vonulnia. A nõ megy, elõre néz, igyekszik nem tudomást venni a füttyögésrõl, megjegyzésekrõl. ("Micsoda nõ!", "Megint egy kiöltözött liba.", "Plázacica!", stb.)
Csinos nõ: Szabad?
Isten: Persze.
Leül Isten mellé, egészen közel. Tükröt vesz elõ, púderezi magát. Közben észreveszi, Isten figyeli õt.
Csinos nõ: Zavarom?
Isten: Egyáltalán nem. Odafönn a magafajták a legjobb helyeket töltik be sok ember hiedelmével ellentétben.
Csinos nõ: (felfele bámul) Tessék? Odafönn? Hol?
Isten: Semmi, semmi. Majd meglátja.
Csinos nõ: Maga furcsa. Nincs megvetés a szemében.
Isten: Miért lenne? Maga nagyon csinos. Ismertem egy divattervezõt. A legnagyobbat a legjobbak közül. õ tervezte Ádám és Éva ruháját. Menyétbõrbõl.
Csinos nõ: Szóval bõrszerkó?
Isten: Az. Kissé mondjuk rövid volt. Ádámnak eléggé hülyén… khm… akarom mondani rosszul állt, de Éva … nagyon csinos volt benne. Tudja, Chanel, Coco hozzá képest csupa konfekció és imitáció.
Csinos nõ: Nahát, micsoda érdekes ízlése van! Kíváncsi lennék arra a divattervezõre.
Isten: Egyszer összeismertetem vele.
Csinos nõ: Szupi! (rövid szünet)Különös, maga … nem nyomul… de úgy néz rám… mintha ismerné a lelkemet. Érdekes, valahogy… biztonságában érzem magam a közelében. Engem az emberek általában félreismernek. Buta kis libának tartanak, könnyû nõnek. Maga semmit sem tudhat rólam, de mégis úgy érzem, mintha már nagyon régóta ismerne.
Isten: Lehet, hogy jól érzi.
Telefoncsörgés - SMS jött. A nõ elõkotorja a telefonját, elolvassa.
Csinos nõ: Most mennem kell. Isteni volt ez a pár perc maga mellett. Jó lenne megismételni valamikor.
Isten: Engem bármikor megtalál, ha keres.
Csinos nõ: Viszontlátásra…
Isten: Viszontlátásra.
Nõ megbabonázottan kiszédeleg.
6. szín: Eltévedt férfi.
Férfi áll a peronon, papírlappal a kezében, azon a cím, sorra szólítja meg az arra járókat, útbaigazítást kérve.
Eltévedt férfi: Elnézést, útba tudna igazítani?
Járókelõ1: Bocsánat, sietek.
Eltévedt férfi: Ne haragudjon, egy pillanatra…
Járókelõ2: Nincsen apróm, kicsi harcos.
Eltévedt férfi: Kérem, ezt a címet keresném.
Járókelõ3: Nem tudok segíteni. Vidéki vagyok.
Isten: (odalép) Segíthetek?
Eltévedt férfi: Végre valaki! A Nyári Pál utcát keresem. A testvéremet jöttem meglátogatni. Nemigen tartjuk a kapcsolatot, de most bajban van. Tegnap érkeztem, és a pályaudvaron éjszakáztam, mert senki nem tudott segíteni. Nem is értem, hogy lehet élni ebben a nagyvárosban. Útba tudna igazítani?
Isten: (elmagyarázza, hogy jut oda)
Eltévedt férfi: Nahát, nagyon köszönöm! Magát az Isten küldte!!!
Isten: (mosolyogva) Meglehet.
Eltévedt férfi: Viszontlátásra, remélem, viszontlátjuk még egymást!
Isten: A vasárnap a legesélyesebb.
7. szín: Politika.
A padon két ember ül, egy jobb- és egy baloldali lappal. Isten leül közéjük. Minden feszélyezettség nélkül beleolvas elõször az egyik, majd a másik lapba.
Isten: Ez azért túlzás…
Lapolvasó1: Parancsol?
Isten: Nem lényeges. (szünet. Belenéz a másik lapba.) Micsoda pofátlanság!
Lapolvasó2: Mire gondol?
Isten: Elnézést. (szünet. Morfondírozva: ) Sosem gondoltam, hogy politikailag állást kellene foglalnom.
Mindkét lapolvasó: Mi van??
Isten: Nos, ha már így rákérdeztek… Nem értem a politikát. Sem a politikusokat. Úgy beszélnek, mintha minden probléma megoldásának kulcsa a kezükben volna. Pedig ez egyáltalán nincs így!
Lapolvasó1: Ön szerint hazudnak?
Isten: Legalábbis túloznak. A szempontjaikkal van a baj. Arra például egyikük sem gondol, hogy egyszer majd, azon a bizinyos napon ki melyik oldalon fog helyet találni magának.
Lapolvasó2: Maga fanatikus árokásó! Biztos valami szekta tagja! (Felpattan, elmegy.)
Isten: Dehogy! Én magamban hiszek.
Lapolvasó1: Jézusom! (Megbontánkozva elmegy.)
8. szín: Halál.
Megérkezik a szerelvény. Egy ember láthatóan szédül, rosszul van. A többiek rohannak el mellette. Az ember összeesik, fekszik mozdulatlanul. A tömeg összesereglik körülötte, szörnyülködnek. ("Orvost, orvost, valaki rosszul lett!", "Biztos be van szívva.", stb.) Egy nõ áttöri magát a tömegen.
Ápolónõ: Ápolónõ vagyok, engedjenek!
Odaguggol melléje és megvizsgálja. Miközben méri a pulzusát, a közönség fölé néz aggódó, komoly tekintettel. Isten mellélép.
Isten: Segíthetek?
Ápolónõ: Sajnos már késõ. Meghalt.
Találkozik az ápolónõ és Isten tekintete.
Narrátor: Isten maga is tudta, hogy a peronon fekvõ nõ szíve felmondta a szolgálatot. Ahogy a mellette levõ ápolónõre nézett és találkozott a tekintetük, megdöbbenve vette észre, mennyire hasonlít az ápolónõ Máriára, a názáreti Máriára: ugyanaz a szem, amelybõl ugyanaz a tettrekészség és ugyanaz a gyengédség sugárzott.
Míg a narrátor beszél a tömeg fokozatosan eloldalog. Férfi siet oda papi civilben, utat tör az embereken keresztül. Közben az ápolónõ elmegy.
Pap: Kérem engedjenek, lelkész vagyok. (A halott mellé térdel) Itt már más sajnos nem segít. (Keresztet rajzol a halott homlokára, majd áldást mond.) Isten, aki szeret téged, adja meg Neked az õ békéjét és az örök élet dicsõségét.
Isten: Amen.
Pap: (csodálkozva néz rá) Maga keresztény? Ismeri az egyházunk imáit?
Isten: Többé-kevésbé…
Pap: Vele marad?
Isten: Igen, vele maradok.
Pap: Vigyázz(on) rá, Uram…
Pap el, Isten megfogja a nõ kezét, az kinyitja a szemét, felkel, és Istennel együtt beszállnak egy üres metróba.
9. szín: Magányos.
Isten kiszáll a metróból. A padon egy férfi ül egyedül, Isten melléül. A férfi morózusan néz maga elõ a földre. Isten újságot olvas. (Fedél nélkül.) A férfi idõnként morgolódni kezd az arra jövõ embereken. Elhalad egy érzelmeiket intenzíven kifejezõ szerelmespár, aztán pár hangos fiatal.
Magányos: Szerelmesek… Nyalják-falják egymást. De mindezt miért kell az utcán?
Isten kinéz az újságjából, ránéz, majd visszafordul.
Magányos: Fiatalok… Nnnnnnnnna… Mindig csak hangoskodnak…
Isten: Már bocsánat, de úgy tûnik, nagyon jól érzik magukat.
Magányos: Ez csak a látszat. Az ember egyedül is jól megvan.
Isten: Ezzel nem egészen értek egyet. Az ember társas lénynek teremtetett.
Magányos: Nos… lehet, hogy igaza van… Tulajdonképpen… Valaha nekem is volt… vagy … lehetett volna… társam.

Dalbetét.

Egy soha nem volt barátság tûnt napja búg búsan millió rezdülésen át.
Lehajló ágú fa levelein zongorázik a szél
S a billentyûk egymás közt susognak halkan
Titkokat mondanak a madarak a lombkoronának
S a titok ezer levéllel ezer irányba lebben tova.
Négy ház közti udvaron magasra nõttek a fák -
Belelátnak az ablakon át az életekbe.
Telefon csörren - megint elindul a levélsusogás
Úgy rezzennek, mint a szívzongora.
Minden hang, minden nézés ezer billentyût érint.
S a dallam billióféle lehet. S a dallam ma nagyon fáj.
Szerelmet temetni: izzó parázs, mely a kósza széltõl nekilobban, harmatcsepptõl halkra vált.
De a soha nem volt barátság valóra nem vált eltûnt napja erõtlen búg, sokáig, millió rezdülésen át.

Magányos: Én egész nap itt ülök és figyelem az embereket.
Isten: Nem szokott eljárni valahova társaságba?
Magányos: Hát… nem hiszem, hogy jól érezném magam bárhol. És nem is hiszem, hogy befogadnának. Legfeljebb a templomba szoktam elmenni. Az utolsó sorból figyelem, mi történik.
Isten: Apropó, templom. 6 óra van. A Deák téren most lesz ifjúsági istentisztelet. Hivatalos vagyok oda. Nem tart velem?
Magányos: Nem igazán van kedvem hozzá.
Isten: Ne kéresse magát.
Magányos: Na jó, de egyet szögezzünk le most. Én az utolsó sorban egyedül akarok ülni.
Isten: Rendben van. Menjünk.
Kimennek.
10. szín: Közösség - Deák téri Ifis IT.
Ifjúság énekel - Magányos voltam, nem volt barátom… Magányos leghátulra ül, Isten kicsit elõbbre. A dal végén mindenki körbeáll. A magányos eleinte nem akar, majd végül Isten kezét megfogva beáll a körbe. Kimenet, egyenként áldást kapnak a lelkésztõl. Jelenet végén mindenki kimegy a függönyön.
11. szín: Kisföldalatti.
Isten átszáll a Kisföldalattira, melynek Deák téri állomásán figyelmesen elolvassa a várostörténeti ismertetõt. Egy gimnáziumi történelemtanár odalép hozzá, és megszólítja:
Tanár: Szép jó napot kívánok! Örömmel látom, hogy érdeklõdik városunk történelme iránt. Ön bizonyosan nem idevalósi.
Isten : (halkan, maga elé) Valóban… (hangosan) Egyébként mibõl gondolja?
Tanár: Azért, mert sajnos a legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy milyen csodálatos városban él. Az emberek rohannak, és nem veszik észre maguk körül a szépet, az értékeset.
Isten: Igen, ezt magam is tapasztalom gyakorta.
Tanár: Itt van például a Kisföldalatti, amely a millenniumi Világkiállításra épült, és a kontinens elsõ földalatti vasútja volt, legkorszerûbb technikával és csodálatos építészeti megoldásokkal. Vagy tekintse meg a fölöttünk húzódó impozáns Andrássy utat, és a sugárút mentén az Operát, a Szépmûvészeti Múzeumot, a Mûcsarnokot, és a sok szép szecessziós épületet! Mind alkotásról, teremtésrõl szól.
Isten: (maga elé) Teremtésrõl? Én azt hittem, hogy én teremtettem…
Tanár: Parancsol?
Isten: Nincs jelentõsége. Folytassa, kérem! Érdekes, amiket mond.
Tanár: Ha körülnézett a városban, gondolom, észrevette már, hogy mindenki csak a saját problémáival van elfoglalva, tülekedik, siet, másokra, egyebekre pedig egyáltalán nem figyel.
Isten: Igen, sajnos ezt is tapasztaltam.
Tanár: Ahonnan maga jött, biztosan nincs ez a rohanás.
Isten: Ott már nem kell rohanni. (…)
Tanár: Tudja, kedves uram, szívesen laknék abban az országban, ahonnan jött.
Isten: Ez magán is múlik…
Tanár: Hogyan, kérem?
Isten: Nem lényeges. Az értékekrõl beszélt az elõbb.
Tanár: Igen. Tudja, annak örülnék a legjobban, ha az emberek odafordulnának az értékek felé.
Isten: Ezt én is eképpen gondolom.
12. szín: Hõsök tere -Vagánykodó gyerekek.
Egy suhanc biciklivel érkezik. Rappel, mellette egy lány áll, mozgásával követi az ütemet. Vége a rap-nek, lány megböki:
Lány: Ma jól ment, Gyuri.
Suhanc: Nincs tüzed?
Lány: Nincs, apám lenyúlta.
Isten: (közelebb lép hozzájuk) Jó ez a zene.
Suhanc: Na ne mondd má, hogy neked bejön!
Isten: De, komolyan, tetszik! Leülhetek?
Lány és suhanc egymásra néz.
Suhanc: (egykedvûen) Ülj le haver.
Lány: Na, mizu van most nálad, Gyuri?
Suhanc: Á, tök gáz minden. A héten 6 TZ-t írunk, a matek tanár asziszi, más sincs a világon, csak matek; megin összebalhéztam anyámékkal, ráadásul még a nõvérem is beszólt. Aztán már totál elegem lett, érted. Úgyhogy kijöttem ide kicsit lazulni. Nálad mi a pálya?
Lány: Semmi jó. Utálom az egészet. Minek így élni. 8-ra iskolába megyek, hazaérek délután négyre, nincs otthon az anyám, és mehetek - ma például - szolfézsórára. A szolfézsóra tart 6-ig, hazamegyek, 9-ig tanulok, aztán fekvés. Érted. 8-tól 4-ig, 4-tõl 6-ig, 6-tól 9-ig. És kezdõdik megint elölrõl az egész hülye verkli. Mi értelme ennek így? Én nem akarok így élni.
Suhanc: És akkor az ember talál valamit, amit esetleg szívesen csinál, de akkor meg a szülõknek állandóan bele kell ugatniuk. Iskola, iskola, meg tanulás, meg kapcsold már ki a TV-t, mit ülsz a számítógép elõtt, hol mászkáltál már megint egész délután?
Lány: (odaszól Istennek) Te ezt biztosan nem érted, minket senki sem szokott megérteni.
Isten: De értem. Velem is volt olyan, hogy a szüleim nem tudták hova tenni a viselkedésemet. Egyszer, amikor 12 éves voltam, ott maradtam egy helyen, ahol nagyon érdekelt, amirõl szó volt, és nekem is volt véleményem a témáról. A szüleim meg elfeledkeztek rólam, és elindultak. Aztán eszükbe jutott, hogy nem vagyok velük, és visszajöttek értem ingerülten.
Suhanc: Paráztak, hogy hova lettél?
Isten: Ja. Paráztak. Nem értették, hogy nekem akkor ott volt a helyem és nem velük.
Lány: Hát ez ismerõs…
Isten: Addig jó, amíg az ember gyerek és õszinte.
Suhanc: Ja, csak az a gáz, hogy a világ tele van felnõttekkel.
Isten: Én pedig azt mondom, mindenkinek gyermekké kell lennie, hogy igazán élni tudjon.
Lány: Jó a szöveged. Te filozófus vagy, vagy mi?
(Isten mosolyog, és feláll, hogy továbbinduljon.)
Suhanc: Mindenesetre hosszú idõ óta az elsõ ember, akivel normálisan lehetett beszélgetni. Nem jössz erre máskor is?
Isten: De, szívesen, ha szeretnétek.
Lány: Az jó lenne.
Isten: Isten Veletek.
Suhanc: Ja, köszi haver, gyere máskor is, szeva.
Lány: (utánaszól) Tényleg gyere!
13. szín: Telefon Szt. Péternek.
Isten egy utcai telefonfülkébõl felhívja Szent Pétert, aki panaszkodik, hogy a Mennyországban már minden a fejetetején áll, és kéri Istent, hogy igyekezzen vissza. (Rögtönzött jelenet).
14. szín:Városliget - Jószívû koldus.
Isten leül a padra egy hajléktalan mellé. A hajléktalan kipakolja zsírpapírra a szalonnát, kenyeret, hagymát, és lakmározni kezd.
Isten: Hû, késõ van. Itt a Földön mindig megéhezem.
Hajléktalan: Éhes vagy?
Isten: Hát… meglehetõsen…
Hajléktalan: Meg tudsz dobni pár forinttal?
Isten: Sajnos nálam sincs.
Hajléktalan: Na mindegy. Egyél, ha éhes vagy. Tessék. (Leszel neki egy karéj kenyeret, és a szalonnából is ad.)
Isten: Köszönöm!
Hajléktalan: Itt van egy kis borocska is. (Tölt, nyújtja az egyik mûanyag poharat. A másikat ráemeli.) Isten, Isten.! (szünet) Mi a neved?
Isten: Isten.
Hajléktalan: Isten? Hát… a haverjaim közt van, aki Mohamednek, meg Buddhának nevezi magát, miért ne lehetne a Te neved meg Isten. (szünet) És a keresztneved?
Isten: Simán Isten.
Hajléktalan: Ja, nem kereszteltek meg?
Isten: Hát ez bonyolult. De jó néhány keresztelõn ott voltam. És a Te neved?
Hajléktalan: Janek.
Isten: Milyen Janek?
Hajléktalan: Simán Janek.
Isten: Mindig itt szoktál lenni?
Hajléktalan: Igen, szeretem ezt a helyet itt a zöldben. Nem sokan járnak erre. Csöndben elvagyok. Néha kimegyek a térre „Fedél nélkül”-t árulni. (szünet) Hanem, én ilyenkor ebéd után aludni szoktam, úgyhogy, ha nem haragszol, itt végigdõlnék a padon.
Isten: Hogyne. (Odébb húzódik.)
Hajléktalan elalszik, Isten feláll, és csettint, mire elõ lép egy angyal (az az ember, aki az imént meghalt a metróban.)
Isten: Személyzet! A legjobb borból kérek, ami a kánaáni menyegzõn volt. És egy frissen sült cipót is.
Angyal mindezt tálcán odateszi a hajléktalan mellé a padra. Isten a jegyzetfüzetébe ír:
Isten: Szóval Janek…
Isten elmegy, Hajléktalan felébred, elcsodálkozik, mert meglátja az elõtte tálcán heverõ a cipót és a bort.
Hajléktalan: Hát ez hogy lehet? (Elgondolkodva néz maga elé) Isten… Isten? ...Hm… Isten… Vannak még csodák!
Hajléktalan is kimegy a színrõl.....

(A darabot rendezte, és a szövegkönyv vázlatot elkészítette: Frenyó Anna)

Címkék:

Hozzászólások



"Isteni" színdarab.Gratulálok!

***