Az elfogadásról

elfogadásSenki sincs kényszerítve arra, hogy ne azt az utat járja, amit jelen pillanatban a lehető legjobbnak érez önmaga számára. Természetes, hogy félelemként és fenyegetésként éli meg azt mindenki, ha ki akarják mozdítani jelenlegi állapotából

Én is lentről jöttem, a negatív megnyilvánulásokból, félelemből, fájdalomból. De… ki tudtam mászni belőle.

Amiről most írnék nektek, az elfogadásról szól. Sokan félreértik ezt.

Az ELFOGADÁS nem arról szól, hogy olyanná kell válnom, ami taszít engem. Arról szól, hogy meg kell tanulnom elfogadni olyan emberek létezését és megnyilvánulásait, akik semmilyen módon nem egyeznek meg az általam kényelmesnek és azonosnak érzett megnyilvánulásokkal.

Vannak olyan emberek, akik nincsenek az én hullámhosszomon. Ezért nem is értik, rosszul értik, amit én magamból kifelé sugárzok. De ettől még joguk van létezni, és azon a frekvencián megnyilvánulni, ahol jelenlegi állapotukban működni tudnak.

Joga van élni és tenni a dolgát a gyilkosnak, az utálkozónak, a békétlenkedőnek, a kritizálónak, a csipkelődőnek, a fennhéjázónak. De joga van élni a tanítóknak, a szolgálatra készeknek, az önmagukat másokkal megosztóknak, a látnokoknak, médiumoknak, Istenbe kapaszkodóknak, Istent szolgálóknak is, és joguk van nekik is tenni a dolgukat.

Mindenki végezze a rá bízott feladatot! Ha úgy érzi, a békétlenkedés a feladata, végezze azt! De ha az öröm és a szeretet kifelé árasztását, az emberek tanítását érzi valaki feladatának, az is engedtessék már meg neki, hogy ő is végezhesse a dolgát!

Mindenki az adott élethelyzetéből tud tanulni. Mindenkinek az hiányzik még a tapasztalatai teljességéből, amit jelen pillanatban, jelenlegi életében, helyzetében átél.

Így teljes a világ. Helye van mindennek és mindenkinek.

A két világnak össze kellene kapaszkodni, és kiegyenlítenie egymást, nem elnyomni igyekezni a vele ellentétes erőket és megnyilvánulásokat.

Ha kiegyenlítődnének az erők, nem lenne szükség arra, hogy a két oldal egymáshoz képest ellentétesen nyilvánuljon meg.

Az eredeti itt olvasható:

Hozzászólások



Kedves Anett!

Persze igazad van, de én nem azt mondtam, h a gyilkos nem érdemli meg, hogy éljen. :)
Egyáltalán nem értek egyet a halál büntetéssel.
Úgy értettem, hogy mondjuk ő attól érzi jól magát, hogy gyilkol, nekünk ezt nem kell, sőt nem is szabad elfogadni. Azért vagyunk itt a földön, hogy fejlődjön a személyiségünk és ha nem elfogadunk egy ilyen esetben, hanem utat mutatunk, azzal hozzájárulhatunk a másik személyiségfejlődéséhez. Hiszen ahogy írod is: "Mindenki az adott élethelyzetéből tud tanulni. Mindenkinek az hiányzik még a tapasztalatai teljességéből, amit jelen pillanatban, jelenlegi életében, helyzetében átél." De valószínűleg az adott tapasztalat amit meg kell élnünk az adott helyzetben, csak a következményeivel lesz teljes. Szóval szerintem a 2 világ úgy tud leghatékonyabban működni együtt, ha elfogadunk, de csak bizonyos keretek között.
Most viszont én remélem, hogy sikerült úgy fogalmaznom, ahogy gondolom is. :)
Szeretettel:
-Aysha-
Mindig az a jó döntés, amitől jobban érzed magad!



Drága Saida!

Mindenkinek a legjobbkor jönnek a legjobb mondatok!És igen van úgy,hogy fejbevágnak bennünket,vagy ahogy Aysha írta egy korábbi hsz-ben "popón rúgnak" :DDDD.

Millió ölelés!Anett

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést



Kedves Aprócska!

Én is próbálom elfogadni Önmagam a hibáimmal,az ellentmondásokkal együtt.Időnként ez nagyon nehéz,mert még előfordulnak olyan pillanatok,mikor másban keresem a hibát,pedig saját magamnak köszönhetem az éppen kialakult helyzetet.
De:"Nem adom fel!Még egy darabban látsz!...."

Millió ölelés!Anett

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést



Kedves Aysha!

"Csak hogy egy szélsőséges példát említsek: persze, joga van élnie a gyilkosnak is, de valószínűleg ő attól érzi magát jól, hogy ha emberéleteket olthat ki. Én nem hiszem, hogy ezt tolerálni kell, csak azért, mert ő ezt érzi feladatának, meg ettől érzi magát jól."
Teljesen megértem,miről írtál,de egy kicsit gondolj is bele.
Idézet:"hogy ezt tolerálni kell",ha ezt úgy érted,hogy az ilyen ember megérdemli a halált,akkor ezáltal nem e lesz valaki más is gyilkos(az ítéletvégrehajtó)?Mi is hasonlóvá válunk,mert örölünk annak,hogy aki emberéleteket oltott ki az már nem él.
Remélem sikerült pontosan leírnom,hogy mire gondoltam.

Millió ölelés!Anett

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést



Amindenit,

ez most fejbevàgott:
"Mindenkinek az hiányzik még a tapasztalatai teljességéből, amit jelen pillanatban, jelenlegi életében, helyzetében átél."
Koszonom, Anett!
olellek,
Saida

"A RENDKIVULI az atlagemberek utjan rejtezik."



Kedves Anett!

Alapvetően egyet értek azzal, h el kell fogadnunk azt, aki más hullámhosszon él mint mi, más a karaktere, más fejlettségi szinten van lelkileg, alapvetően más tulajdonságokkal rendelkezik.
De azért sztem el lehet várni egy alapvető erkölcsi és morális értékrend szerinti viselkedést minden embertől, pláne akivel személyes kapcsolatunk van.
Csak hogy egy szélsőséges példát említsek: persze, joga van élnie a gyilkosnak is, de valószínűleg ő attól érzi magát jól, hogy ha emberéleteket olthat ki. Én nem hiszem, hogy ezt tolerálni kell, csak azért, mert ő ezt érzi feladatának, meg ettől érzi magát jól.
Szóval igen, elfogadás a köbön, ez teljesen jó, és helyes, de csak bizonyos keretek között addig amíg a másiknak nem árt azzal a dologgal, ami őt boldoggá teszi.
Köszönöm, hogy olvashattalak.
-Aysha-
Mindig az a jó döntés, amitől jobban érzed magad!



Kedves Anett! Nagyon tetszik

Kedves Anett!
Nagyon tetszik amit írtál.Saját magamra vonatkoztatva nekem önmagam elfogadása a legnehezebb feladat.Annyi sok egymással ellentétes erő van bennem,hogy nem tudom egy irányba terelni azokat.Dolgozom rajta keményen.Próbálom megérteni magam,a viselkedésem,a dolgokhoz való hozzáállásom.Sokszor nem tudom irányítani magam.Remélem egyszer sikerül teljesen békét kötnöm magammal.