Esti melankólia

Egy igen érdekes, ám ennek ellenére értékes napot tudhatok magam mögött. Lényegében semmi nagy dolgot nem tettem, bár ha a beszélgetést annak lehet nevezni,akkor talán mégis. Konkrétan a volt barátomra írtam rá, nem is tudom h mi vitt rá...nem kell világmegváltó,vagy egetrengető szerelmet elképzelni!Csak néhány hét volt, amivel egy fiatal srác napjai boldogok voltak,az enyémek pedig...nem is tudom. Mindenkinek más fáj igazán...neki az fájt, hogy a megérzései beigazolódtak. Elmondása alapján egy álom volt velem lenni, de az álmok túl szépek, ahhoz, hogy igazak legyenek.
Neki ez fájt. Nekem meg a bűntudat. Vajjon miért érez az ember bűntudatot olyanért, amiben nem is hibás? Félre ne értsen senki, nem akarom magamat mártírként kihozni. De őszintén szólva, nem tudom, hogy mivel vétek nagyobbat? Ha még az elején, mielőtt igazán fájna, közlöm, hogy ez nekem nem fog menni...vagy addig húzom ameddig csak lehet,mert félek? Talán azért is választom az első lehetőséget minden ilyen esetben, mert igen különös és egyedi személyem ( jó és rossz értelemben egyaránt különös ) nem a másiktól fél, nem attól, hogy hogyan mondjam majd el neki...én az a típus vagyok, aki attól fél, hogy megint egyedül marad. Pedig próbálkozik, de valahogy mégis mindig ugyanoda jut.
Néha már ezek a próbálkozások teszik magányossá a lényemet. Néha elgondolkodom azon, hogy tényleg szükségem van egy másik emberre - mármint egy ellenkező neműre - ahhoz, hogy igazán boldog lehessek? Mi van, ha azok a nők,akik 30-as és 40-es éveikben is egyedül s csak a karrierrel törődve élnek, s mindenki boldognak és frissnek látja őket, mi van akkor, ha ezek a nők tényleg olyan boldogok!? Vagy legalábbis némelyik.
Persze minden próbálkozásnál, ami arra irányul, hogy ellent mondjak ennek az utóbbi elméletnek, kedves édesanyám csak csóválja a fejét és morog magában: "Miért nem tudsz egyedül lenni?Miért kell mindig valaki?"
Nagyon tisztelem és szeretem őt, de valljuk be, 32 éves házassággal a háta mögött, 3 gyerekkel,akik mind felnőttek már, és egy szerető férjjel, akivel a viták is ritkábbak az évek előrehaladtával, én is könnyen beszélnék arról, hogy érdemes várni.
Ámbátor az én koromban ő már túl volt a házasságon és a második gyerek előtt állt. Azok az idők bizony mások voltak. S nagy szerencsésnek mondhatta magát, mert tiszta szerelemből házasodott. Ami akkor igencsak ritka volt.
Magamat sem értem, de érdekel a srác,akinek írtam. Nem úgy kell érteni, hogy szeretném, vagy vonzódnék hozzá. Egyáltalán nem...csak nem tudom igazán elengedni azokat az embereket, akik beléptek az életembe. Szükségem van arra, hogy ott legyenek, mindig. Hogy tudhassam, sosem bántottam meg őket annyira, hogy az az utolsó közös nap lenne.
Talán csak magamnak akarok ezzel kedvezni, vagy biztonságérzetet kialakítani. De mi is a rossz abban, ha az ember egy kicsit magával is törődik, miköben nem tesz igazán rosszat senki mással? Néha az önzőség nem is önzőség, és néha mások is rájönnek, hogy azért mert ellöksz valakit, még nem azt jelenti, hogy egyedül is akarsz maradni...csak tudod, vagy legalábbis mélyen odabent érzed, hogy ez a valaki sosem lesz az,aki 20-30 év múlva is melletted fekszik, akinek deres hajjal is te leszel a legcsodálatosabb dolog a földön, és akire ha ránézel utoljára, életed legboldogabb perceit köszönöd meg neki...mert ő adta neked mindet. Nem azért küldünk el valakit, mert nem elég jó...mindenki elég jó egy másik emberhez! Csak vannak kevésbé jók, túl jók és pont jók is. És a belsőd a legutolsó táborban keresi azt,aki nem neked, nem számodra...hanem MELLÉD lett teremtve!
Talán ha képes lennék arra, hogy minden szembejövő férfiről meg tudjam állapítani, hogy melyik táborba való, megspórolnám az időt, a szenvedést, a sértéseket és a bűntudatot...De minden ember tudja, hogy aki spórol, az lemond valamiről...talán jól teszi, de akkor is lemarad valamiről. Ami lehet, hogy boldogabbá tette volna azt az időt, amit várakozással töltesz...vársz, hogy a "pont jó" szembe jöjjön az utcán...vársz...és csak reméled, hogy róla majd meg tudod mondani már akkor is, hogy Ő AZ, és nem csak tovább libbensz mellette, mert te annyira keresed a MELLÉD valót, hogy közben meg sem látod, ha az orrod előtt van. Pont előtted! ... majd továbbmegy, és talán többé nem jön szembe, s talán ezért van ennyi 30-as és 40-es nő egyedül.
Boldognak látszanak és valójában azok is. Mert még hiszik, hogy egyszer szembejöhet a Valaki, boldogok, mert nem tudják, hogy talán a reggeli kávé megvétele, vagy az új tűsarkúban való lavírozás túlzottan elvonta a figyelmüket a szembejövőkről...talán ott sétált el mellettük...talán még rájuk is nézett, meg is állt...de az elfoglalt hölgy figyelemre se méltatta. S a határozott férfi nem fut olyan szekér után, ami úgysem veszi fel...
Hát hölgyeim, néha megéri kitörni azt a cipősarkat! :D vegyük csak például a "Szeretném,ha szeretnél!" című filmet...bár nem szeretnék egy guruló óriáskuka társaságában találkozni a nagy ő-vel,mert elvégre a filmvásznon ugye romantikusnak mondható a jelenet, de a valóságban nem hiszem, hogy díjazni tudnám. :)

Címkék:

Hozzászólások



kedves egy kicsit más!

kedves egy kicsit más! néha egy beszélgetés sokkal többet ér, bármilyen más "nagy tett"-nél! :-) köszönöm hogy megosztottad velünk a történetedet.