2012 Maja Kód

Kedves blog olvasóim!

Egy érdekes téma vagy misztikum(vagy minek is nevezzem?) jelent meg az emberek,a média,és könyvek körében ami sokunkat foglalkoztat talán az eddigi "világvégével"kapcsolatos témákban.Bevallom őszintén én nem túl régen hallottam a Maja-k naptáráról,és a róla szóló írásokról esetleges legendáról(ami lehet valós,lehet mégsem..,kitudja?!).Most ezzel kapcsolatban szeretnék veletek megosztani egy kis érdekességeket amiket én is olvastam itt a neten,és szeretném ha ti is elmondanátok mit gondoltok minderről..,lesz-e most változás,esetleg világvége vagy sem?S most itt a film is amit nemrég kezdett vetíteni a mozik..,szóval meg kell hagyni érdekes ez is mint sok minden más:)!Akkor jöjjön amiket olvastam ebben a témában...

Szögezzük le mindenek előtt, hogy világvégéről szóló jóslatok mindig is léteztek. Legutóbb 2005. május 5-én volt egy kisebb pánikhullám, amikor a három ötös szám mellett az összes bolygó egy vonalba sorakozott volna fel, az együttállás azonban nem jött létre, és még mindig itt vagyunk ezen a kies sárgolyón, bár nincs kizárva, hogy egy együttállás esetén is ugyanez lett volna a helyzet.

A Maja civilizáció Amerika északi és a déli kontinense között helyezkedett el, Mexikó déli területeitől Honduras nyugati részéig terjedt. Virágkorát i.sz. 250 és 900 között élte, így a spanyol megszálláskor már túljutottak a csúcson. A maják rendelkeztek az amerikai őslakosok között az egyetlen fejlett írott nyelvvel, városaik rendkívül látványosak és sűrűn lakottak voltak, kifinomult matematikai, csillagászati és naptár rendszereket fejlesztettek ki. Elképesztően precíz méréseket hajtottak végre szabad szemmel is, csillagászaik pontosabban határozták meg a holdhónapot, a Vénusz mozgását és az évet, mint az ókori görögök. Ezekből az apró csodákból származik az ominózus naptáruk is, ami sokak szerint 2012-re jövendöli a világ végét.

A majáknak számos naptáruk volt, mivel az időre egy szent vagy spirituális ciklusok hálójaként tekintettek. Így míg a gregoriánus naptár a napokat társadalmi, adminisztratív és kereskedelmi célokkal rendszerezi, a maja naptárban számos vallási elem is közrejátszik. Például minden napnak volt egy védőszelleme, ami éppen kedvezhetett az utazásnak, míg balszerencsét hozott a kereskedésre. Naptárjaik egyike volt az úgynevezett Hosszú Számítás, amit i.e 355 körül állítottak fel, kezdő dátuma pedig 0.0.0.0.0 volt, ami a Gergely-naptár szerint i.e. 3114 augusztus 11-nek felelt meg. A maja Hosszú Számítás naptár 2012. december 21-én éri el a 13.0.0.0.0 dátumot.

Kruszelnicki ismertetése szerint a naptár az alábbi módon működik. Mi jellemzően a tízes számrendszert alkalmazzuk, ezzel szemben a maják a húszas számrendszert részesítették előnyben, ezért naptárjuk minden "rubrikája" 20 számot tartalmazott, melyek 0 és 19 között futottak. Az egész egy kicsit az autók kilométerórájához hasonlít, azzal a nagy különbséggel, hogy a gépjármű számkereke 0 és 9 között forog. Az öt értékhely közül a jobb szélső a napokat számlálja, 19-nél átfordul nullára, a mellette elhelyezkedő pedig 1-re vált (0.0.0.1.0).

Tehát ha 0.0.0.0.1 egy napot jelent és 0.0.0.1.0 húsz napot, akkor 0.0.1.0.0 nagyjából egy évet, 0.1.0.0.0 húsz évet, 1.0.0.0.0 pedig megközelítőleg 400 évet. Ezzel a módszerrel jön ki az eredmény, mely szerint a maja naptár 2012. december 21-én 13.0.0.0.0-on fog állni. 0.0.0.0.0 és 13.0.0.0.0 között 5126 év van. Egyes kutatók azt bizonygatják, hogy ezen a ponton a naptárnak le kellene nullázódnia és újra kellene indulnia, míg mások szerint folytatódnia kell és az elvnek megfelelően el kell számlálnia 20-ig, majd ekkor nullázódik.

Jelenleg még nincs elég információnk arról, hogy melyik nézet a helyes, de ha a számlálás a húszas számrendszer elvének megfelelően folytatódik, akkor az teljes egészében lerombolja a maja világvége elméletet, legalábbis ami 2012-t illeti. Mégis időzzünk egy kicsit a tizenhármas konspirációnál, javasolja Kruszelnicki.

2012. december 21-re igen sok mindent jövendölnek, a "nukleáris holokauszttól" a Földön átfolyó kozmikus energia harmonikus konvergenciájáig, ami megtisztítja és egy magasabb rezgési szintre emeli bolygónkat. Ezek a dicső események szépen kipusztítják az emberiség nagy részét, de ha ez nem lenne elegendő, még az Északi és a Déli-sark is szét fog válni. Szóval van itt éppen elég feltételezett probléma, ami elég erős alapot ad annak, hogy a civilizációnk 2012-re eltűnhet a színről. Az egész azonban két helyen sántít, teszi hozzá Kruszelnicki.

Először is, ha egy naptár eljut egy ciklus végéhez, akkor egyszerűen átfordul és belekezd egy új ciklusba. Saját nyugatinak nevezhető társadalmunkban december 31-ét nem a világvége, hanem egy újabb január 1. követi. Tehát ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a maja naptár nem megy tovább a bűvös 13-nál, akkor készüljünk fel, hogy újra 0.0.0.0.1-et fog mutatni, vagyis a jó öreg december 22-ét, amikor már valóban csak pár napunk van a karácsonyi ajándékok beszerzésére - ha valaki a világvége hangulatban elfeledkezett volna szeretteiről. A másik probléma, hogy mindig is nehéz volt jóslatokba bocsátkozni, különösen, ami a távoli jövőt illeti.

BARBARA HAND CLOW könyvéből(Maja Kód) is idézek:

Sokak szerint a Maja kód egész egyszerűen a ma létező legjobb forrás a 2012-es témában. Nem csak azt tárja elénk, hogy mi történik majd abban az évben, hanem azt is, hogy mi történt, történik addig: • Hogyan gyorsul fel 2012-ig az idő, és hogyan változik a tudatosság? • Mi a maja naptár értelme és üzenete? • Melyek a Föld és a Tejútrendszer evolúciós adatbankjai szerinti fontosabb periódusok? Egy olyan optimista elméletet vázol fel, amely a 2012-es év jelentőségét nem világvége-katasztrófában, hanem az isteni terv beteljesítésének, a boldog megvilágosodásnak, az egység elérésének lehetőségében látja. Barbara Hand Clow szerint a maja naptár gyorsuló időspirálja valójában az Isteni Terv beteljesítése felé halad, és nekünk, embereknek azt kell felismernünk, hogy a folyamatos isteni teremtés részesei vagyunk. Mai korunk, a 2012-t megelőző utolsó előtti ciklus rendkívül fontos a végkimenetel szempontjából. A szerző állítása szerint ez a kor hozza el a spiritualitás és a tudomány egyesítését, az emberi elme jobb féltekéjének megerősítését (vagyis a két félteke kiegyensúlyozását), Krisztus energiáját, a patriarchális, férfienergián alapuló társadalom bukását, és a feminin energiák fokozódását, illetve Kelet és Nyugat egyensúlyát, vagyis a nyugati (főleg az amerikai) hatalmi rendszer bukását. Ideális esetben tehát ez történik. Meg kell értenünk ezeknek a változásoknak a fontosságát, hiszen csak így indulhat el a bolygó és az emberiség a gyógyulás útján, és kerülhet el egy ökológiai katasztrófát. Mindennek felismerése egy olyan tudatosságbeli kvantumugrás, amelyet 2012-ig végre kell hajtanunk. Ehhez azonban - figyelmeztet a szerző - addig el kell végeznünk feladatainkat. De vajon mik ezek?

Hozzászólások



Amit kifelejtettem:)) A

Amit kifelejtettem:))

A Föld, maga a bolygó asszonyi minőség, az anya(g) energiája, és nézzünk csak körül, vegyük észre, világunkban az "Asszony" miféle bánásmódban részesül, s részesült évezredek óta. Őt egyféleképpen tudjuk megmenteni, ha elkezdjük megadni Neki azt a tiszteletet, nagyrabecsülést, ami megilleti - igen ám, de ezt is önmagunkál, önmagunkban kell kezdenünk. Mind a férfiaknak, mind a nőknek meg kell tanulniuk tiszteléni magukban (is) a női minőséget, melyet évezredek óta elnyomunk, mind belül, mind pedig kívül.

Szeretettel:
L.A.



Kedves Melinda! Kérdeztél,

Kedves Melinda!

Kérdeztél, hát válaszolok, saját pillanatnyi tudásom - elképzelésem, meggyőződésem - szerint;
Van egy barátom, aki mindig azt mondogatja, hogy gondoljunk a "Kinn a bárány, benn farkas" gyermekjátékra, és higgyük el, hogy a "farkas" valóban benn van, méghozzá bennünk. Ezen az oldalon mostanság elég rendesen megszaporodtak az ehhez a témához vágó cikkek, s mint tudjuk, ez nem lehet véletlen.

Nos, a dolgunk ÖNMAGUNKBAN megszüntetni a dualitást, az ellentétek hatalmát, jó és rossz egymásnak ellentmondó késztetéseit, önmagunkban "egyesíteni" nőt és férfit, anyagot és szellemet, jót és rosszat - magyarul harmóniát teremteni önmagunkban, méghozzá az által, hogy véget vetünk a szélsőségeknek. Amint ez egy-egy emberben megtörténik, s ezeknek az embereknek a száma növekszik, az EGYSÉG energiája egyre erősebbé, és erősebbé válik, hatással lesz mind a többi emberre, mind Földünkre, mind pedig az egész Univerzumra.

Gondolj csak bele, hogy a harc bennünk, lényünk legmélyén dúl, s ezt tükrözi vissza a világ, amikor forrong, dühöng, nyugtalankodik. S ez a düh az elszakadás dühe, amikor is az isteni egység millió és millió darabra hullott szét, de mindenek előtt pozitív és negatív félre, vagyis - és ezt most ezerképp lehetne szemléltetni, de maradjunk a legfontosabbnál - férfias, és nőies energiákra, melyek mindegyike próbált, próbál uralkodni a másikon, ám ez haragot vált ki a leigázandó félből. Minden embernek van nőies, és férfias én-je, hisz a lélek nem nélküli. Önmagunkban is hol egyiket, hol a másikat nyomjuk el, de akit elnyomnak, az fellázad. Az emberen belül temérdek ellentétpárra lelünk, úgymint tudatos tudat, és tudat alatti, képzelt én, és valós én...Feladatunk megismerni ezeket önmagunkban, és báráttá tenni az eddigi ellenségeket, hogy megszüntessük magunkban az egy időben kétféle, egymásnak ellentmondó parancs feszültségét, s végre békére leljünk.

Nos, véleményem szerint errefelé keresendő minden probléma gyökere, s a megoldás is.

Szeretettel:
L.A.