Öngyógyítás

Valahogy így kezdem, magamon:

Fehér gyertya lángjába nézve képletesen elégeti a bennem lévő rosszat.
Megtisztítom csakráimat, hívom segítőmet.
Belső látásommal megtalálom az energiahiányos részeket, látom magam fénylő energialényként.
Koncentrálok , gyógyító fehér fényt küldök , és elképzelem, ahogyan kitágulok, örömben, egészségben.
Érzem a létezés örömét.
És hatalmas hálaadagot érzek a végén.
Megköszönöm segítőimnek, hogy velem voltak:)

Ennyi, elméletileg, és hatalmas lépést tettem a gyógyulásomért:)
Persze, lehet mondani, hogy ezt nem így kell, meg nem úgy kell, de szerintem mindenkinek a saját jól kipróbált módszere a hasznos.
A szertartás maga nem számít, milyen, tetszőleges lehet, ,csak az érzelmi visszajelzés teljessége számít.

Ám, mi van akkor, ha nem sikerül a gyógyítás?
Ha mégis beteg vagyok, hiába képzeltem el a kis sejteket, és seperték fel a kis manók az ott lévő rossz csúnya dolgokat, mégis úgy köhögök, mint az állat?

Talán akkor valami nincsen szinkronban.
Mondjuk a nappali gondolkodás a meditáció alatti gondolatokkal.

Vagy épp az önsajnálat posványában dagonyázok , és élvezem a felém jövő együtt érző, és sajnáló figyelem sugárzását.

Hm.
Jó ez nekem?
Kérdezhetem, és persze, először megszólal bennem a szeretetre éhes, nem válogatós, egyes szintű lélek: Jó, hát, hami, hami!
Csakhogy ez egy idő múlva nem nyújt kielégülést, sőt, csömöröm lesz tőle, és erőtlennek érzem magam.
Semmire sem jónak, aki ellen még az egész világ is összeszövetkezik!
Egyszóval elindul egy olyan hamis mechanizmus, amiből már ilyenkor nehezebb kikeveredni.
Az áldozatszerep, annak minden rabságot jelentő pókhálójával együtt bekebelez, és csak akkor szabadulhatok belőle, ha van nálam lángvágó.
Elhiszem, hogy erős vagyok, és, ha elhiszem, akkor tudok teremteni.
Rájövök, hogy nem ezt akarom, nem a sajnáló figyelmet, hanem a támogató biztató pillantásokat!

És a szabadulás a megjelenő szándékával egy időben meg is történik, örömmel gondolok feladataimra, és mindazokra a dolgokra, amik számomra örömet jelentettek, és jelentenek is.
Arra fókuszálok, amit tennem kell, és nem a betegség tényére.
Így oda vetem horgonyomat, ahol biztonságosabb a partszakasz!

Köszönöm, hogy végigolvastad!

Mindenkinek boldog és kreatív öngyógyítás, kiegyensúlyozott fejlődési szakaszokat kívánok, és biztonságos vezetést!
Áldást, gyógyulást minden kedves olvasóra!