Önszuggesztió

önszuggesztióAz önszuggesztió gyakorlati kivitelezése során azonban egy fontos szempontot figyelembe kell vennünk. Ennek lényege, hogy a tudatalattit nem lehet csupán akarattal szolgálatra bírni. Az önszuggesztió módszerének mechanikus gyakorlása nem hoz eredményt, sőt ettől a dolgok még rosszabbra fordulnak. Aki pl. sikerre vágyik, annak nem elég naponta többször gépiesen elismételni hogy: "sikeres vagyok, sikeres vagyok" mert ez önmagában még nem hoz sikert, és az eredménytelenségbe előbb-utóbb belefáradunk. A vágyaink tárgyát kifejező szavak gyakori ismételgetése szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az óhajtott állapotot elérjük. A sikert nem csak akarni kell, hanem el is kell képzelni, képileg minden lehetséges részletében meg kell jeleníteni, át kell élni. Erre azért van szükség, mert ha a vágyaink és az elképzeléseink ellentmondanak egymásnak, akkor mindig a képzelet győz. Ha vágyunk a sikerre, de képzeletünkben a kudarc képe jelenik meg, akkor bármennyire is erőlködünk, nem fogunk sikert elérni, mert a tudatalatti mindig az erősebb javaslatnak engedelmeskedik. Mivel a kép több és ezáltal meggyőzőbb információt tartalmaz, mint a hang, ezért a tudatalattink a képzeletünk által kialakított javaslatnak veti alá magát.

A képzelet pozitív irányú befolyásolásának legtöbbször az az akadálya, hogy vágyainkat a lelkünk mélyén hazugnak érezzük. Irracionális, fizikailag megvalósíthatatlan vágyak esetén a józan ész diktálta negatív reakció ellen nem sokat tehetünk, a legtöbb esetben azonban a sikertelenség a hit, a meggyőződés hiányára vezethető vissza. A normális, épelméjű emberek vágyai ugyanis sohasem elérhetetlenek, csak a beléjük vetett hit olyan kicsi, hogy hazugnak érzik a megvalósulás lehetőségét. A hit erejére és az emberek kishitűségére utal Jézusnak az a Bibliában található kijelentése is, hogy: "Ha csak akkora hitetek lenne, mint ez a kis mustármag, hegyeket tudnátok vele megmozgatni."

A vágy ugyanis önmagában még akkor sem elég kívánságaink beteljesüléséhez, ha hiszünk a megvalósíthatóságukban. Ahhoz, hogy vágyaink valósággá váljanak, el kell várnunk a sikert azoktól, akiktől függ. Ennek leghatékonyabb módja a vizualizálás, vagyis az a folyamat, amikor elképzeljük magunkban, hogy az ügyünkben döntő szerepet játszó személyek pozitív hozzáállásukkal elhárítják az utunkban álló akadályokat, számunkra kedvező helyzetet teremtenek.

Vágyaink valóra válása azonban még sikeres vizualizálás esetén sem mindig biztosított, mert nem elég elképzelni a siker beteljesülését, ügyelnünk kell arra is, hogy negatív gondolatok ne mérgezzék a tudatalattinkat. Ha a képzeletünk szabadjára engedése után kétségeink ismét eluralkodnak rajtunk, akkor lerontjuk a már beindult folyamatot. Dr. Joseph Murphyt idézve ebben az esetben úgy cselekszünk, mint a rossz földműves, aki az elvetett magot másnap kiássa a földből. Ha már egyszer sikerült elvetnünk a "magot" akkor hagyjuk meggyökeresedni.

Tehát hessegessük el magunktól a káros gondolatokat, és töretlen hittel higgyünk vágyaink beteljesülésében. Aki egyáltalán nem képes arra, hogy az áhított sikert zavartalanul elképzelje, válasszon a vizualizálásra egy olyan időpontot, amikor a kritikus elme, vagyis a bal agyfélteke a legkevésbé aktív. Ez rendszerint lefekvéshez készülődve következik be, így ha minden nap elalvás előtt ellazítjuk magunkat, és 5 percet rászánunk arra, hogy elképzeljük vágyaink beteljesülését, akkor hamarosan megtaláljuk a tudatalattinkhoz vezető utat. Később a kisebb sikerek láttán rohamosan nőni fog a hitünk, amely láncreakciószerű javulást fog előidézni az életünkben.

Erőfeszítéseink azonban csak akkor fognak kamatozni, ha a gyakorlati megvalósításban is aktívan közreműködünk, vagyis igénybe vesszük a tudatalattink által megjelölt eszközöket, amelyek kivívják számunkra a kívánt célt. A tudatalatti ugyanis - amint az akarat és a képzelet egyetértésre jut - rögtön nekilát vágyaink megvalósításának. Éjjel-nappal fáradhatatlanul munkálkodik, hogy megtalálja az ideális megoldást. Eközben kihasználja mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a szubjektív dimenzió kínál, ha kell, még a Magasabb Intelligenciával is érintkezésbe lép. Az így kapott információkat betárolja az agyba, összeveti a lehetőségekkel, és ettől kezdve jobbnál jobb ötletekkel árasztja el a tudatot. Nekünk semmi mást nem kell tennünk, mint megvalósítani ezeket a briliáns ötleteket. Aki azonban ölbetett kézzel várja a "sültgalambot" vagy nem ismeri fel ezekben az ötletekben az "isteni szikrát" az továbbra sem fog érvényesülni, mert a tudatalattink nem tud helyettünk cselekedni, ő csak irányítani képes bennünket, a megvalósítás ránk vár.

Képzelőerőnk rendkívül fontos tulajdonsága még, hogy nem csak erősebb a szavaknál, hanem intenzitása fordított arányban áll az agyfrekvenciával. Mint tudjuk, nyugalmi állapotban agyunk kb. 20 Hz frekvenciájú energiahullámokat bocsát ki magából. Ha idegesek, zaklatottak vagyunk, akkor agyfrekvenciánk tovább nő, és ezzel együtt csökken a képzelőerőnk. Ez azt jelenti, hogy aki kényszerrel akarja rábírni a tudatalattiját akaratának elfogadására, az éppen ellenkező hatást ér el. Az erőszak megnyilvánulásával együttjáró magasabb agyfrekvencia lebénítja a képzeletet, és szinte teljesen megszűnik a kapcsolat agyunk tudatos és tudatalatti tartománya között. Tudatalattink meggyőzésénél tehát elsősorban a képzelőerőnket használjuk, és ne az akaratunkat, a megoldás tudatosulása után pedig haladéktalanul kezdjük el a megvalósítást.

Forrás: Kun Ákos, Ezoterikus körkép, 1997

Hozzászólások



Drága Ragyogás!

Nem titkolt szándékom,hogy az oldal újra a régi kedves segítő oldal legyen!Én nagyon sok mindent köszönhetek az oldalon olvasottaknak.

Millió ölelés!Anett

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést



Drága Judit mama:) "A jó pap is holtig tanul!" mondás megállja

és kiállja az idők próbáját. Öröm olvasni sorodat!

Anett, annyi csodás dolgot feltettél ide, ebbe a blogba, hogy "hazajáró" leszek:)

IGENT mondtam magamra. :)



Drága Anett!

Köszönöm a kedves szavakat!
Az igazsághoz tartozik, hogy inkább fiatal koromban volt rám jellemző az, hogy nem mindig hittem el, hogy én is kedves, szép, szerethető emberke vagyok.
A hosszú évek tapasztalatai, az útkeresés meghozta számomra a bölcsességet, így már ezt is tudom.
Éppen ezért hívtam fel Miki figyelmét, hogy figyeljen, tanuljon abból amit írunk neki, hiszen a földi élet múlandó. Fogadja el, próbálja ki az általunk javasolt énképjavító módszereket, nem élje le úgy az életét, hogy
"Miki egy szerencsétlen stb".

Szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Szívesen...

Szívesen kedves Aprócska!

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Kedves Esztibe!

Teljesen igazad van!Mindannyian mások vagyunk,és mindenknek más működik!Ezért CSODÁS TEREMTMÉNY az ember.
Nálam sem konkrétan ez a technika működik,bár ehez nagyon hasonló,csak én beleviszek egy kis zenét is,mert a zene amit hallgatok közben az nagyon is megnyugtat.Szeretek lemenni alfába bár ez nem mindig sikerül,de akkor olyan jó,mert a gondolataim is lecsendesednek és könnyebben koncentrálok. :)A megerősítések is egyfajta önszuggesztió,csak az a külömbség,hogy az egyiket napközben modogatjuk,magunknak,a másikat pedig egy pihentető tudatállapotban.
És tényleg az a lényeg,hogy közben ÉREZD MAGAD JÓL!

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Köszönöm

Köszönöm Anett.
Elgondolkozok ezen, bár tudom a tűz megvan mindkettőnkben.



Kedves Aprócska!

Huh!Mit is írjak neked a kérdésedre?
Ha a véleményemre vagy kiváncsi,akkor íme:
Nem tudom miért ért véget a kapcsolatotok,de ez talán teljesen mindegy is.Ha tűz megvan köztetek,akkor igen érdemes tenni azért,hogy egy teljesen új kapcsolat legyen köztetek.Igen, teljesen ÚJ!Ez alatt azt értem,hogy a múltban bármelyikötöket bármilyen sérelem ért azt fel kell dolgozni és elengedni,tiszta lappal kezdeni a kapcsolatot.Ekkor érdemes elképzelni az esküvőt,a gyűrűket és a többit.
DE ha csak te szeretnéd,hogy újra egy pár legyetek,akkor inkább kérj egy másik kapcsolatot.Én a mai napig azt mondom,ha valaki menni akar azt hagyni kell!Egy kapcsolatért addig kell tenni,hogy boldog legyen amíg tart!Ha már vége és a tűz is kialudt,akkor csak fájdalommal jár az,hogy szeretnénk újrakezdeni.

Ezt egy nagyon fájó tapasztalatból tudom.A mai napig nem tudtam megbocsátani magamnak,sem pedig neki.

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Kedves Anett, "Az

Kedves Anett,

"Az önszuggesztió gyakorlati kivitelezése során azonban egy fontos szempontot figyelembe kell vennünk. Ennek lényege, hogy a tudatalattit nem lehet csupán akarattal szolgálatra bírni. Az önszuggesztió módszerének mechanikus gyakorlása nem hoz eredményt, sőt ettől a dolgok még rosszabbra fordulnak." Én ezzel nem értek egyet. Egyébként én személy szerint annyira nem szeretem, amikor valaki ilyen okos (elnézést, ez nem neked szól, hanem a szerzőnek), amikor vki kioktat h ez A módszer, és másképp nem lehet csinálni, mert az nem működik. Honnan tudja h nekem mi működik? Én személy szerint az ún. affirmációkkal, megerősítésekkel nagy eredményeket értem el (nem mentem le alfába napi háromszor hozzá stb). Sőt, nálam az is hatásos volt, amikor "régi programokat" ahogy eszembe jutottak (napközben stb), pont ellentétesre fordítottam. És idővel, szép lassan ha ez szokássá válik, tényleg így gondolkozik az ember. Sztem minden ember EGYÉNI, egyéniek a módszerek, csak ne akarja vki bemesélni nekem, h ezt így kell és kész. A lényeg h jól érezd magad közben, és nem tudom másképp mondani, de ÉREZD h működik. Aki meg vizuális típus, vizualizáljon, kinek mi.
Puszillak titeket, nem akaratam senkit megbántani.



Miki, nem tanítják szinte

Miki, nem tanítják szinte sehol, de működik, ahogyan Felebarátunk is leírta: mondogasd szinte önkívületig naponta, hogy:

szeretem magam,
szeretem magam
szeretem magam
szeretem magam
szeretem magam,
stb.
Amíg elméd komolyan vesz. Ugyanígy más pozitív csengésű állítások is segítenek neked is, mint mindenkinek.

Ha mindenki megírná, neki mi segített, az segítene neked? Mert nehogy azt gondold ez játék, és Játéknak is veszed, mert ez az Élet, de az élet pozitív oldala kőkemény, rögös, ám nem járhatatlanul kemény. Csak oda kell tenni magad neki, vagyis magadnak.
Na, érdekel még részlet?

megtudhatnád mennyire nagy, és mekkora nagy, Agymunka ez:) Gyerekesnek tűnő, mégis, csakis ez visz előre a pozitív gondolkodás felé:)

IGENT mondtam magamra. :)



Kedves Anett! Én is azért

Kedves Anett!
Én is azért jöttem ide,hogy bevonzzak jó néhány dolgot,de a szerelmem nagyon szeretném visszakapni.
Nagyon hiszek is benne,hogy ásó,kapa stb lesz,mert mindenképp visszavonzom.ha törik ,ha szakad.Szinte szárnyalok a boldogságtól,mióta tudom ez így lesz.Minden este elképzelem az esküvőnket teljes részletességgel.Milyen lesz a ruha,gyűrű,kik lesznek a tanúk és így tovább.Most ,hogy elolvastam ,amit írtál,kezd ez az egész nagyon nehéznek és bonyolultnak tűnni.Kérlek írj egy mondatban véleményt, rosszul gondolom?



:))))

Viki!
Áldásom rátok!De aztán fertőzd meg Mikeet,egy kis pozitív hozzáállással! :DDDDDD

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Drága Juditmama!

Mivel volt szerencsém veled találkozni,ezért bátran ki merem állítani,hogy te igen is,nagyon vonzó teremtés vagy,mint oly sokan ezen az oldalon.Öröm a társaságotokban lenni,vagy csak,egyszerűen figyelni benneteket.

Millió ölelés!Anett

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést



Kedves Felebarát!

Nagyon szívesen!
Én is hasonlóképpen próbálok lezárni egy "kapcsolatot".Kelly Howell "zenéjét" hallgatva mantrázom magamnak és közben elképzelem,hogy már sokkal jobb a kapcsolatunk.Remélem,hamarosan sikerről számolhatok be....

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Mikee Mikee!

Még nem tünt fel neked,hogy amihez görcsösen ragaszkodsz,azt nagyon hamar elveszíted?
Mivel görcsösen akarod a párkapcsolatot,ezért nem jársz sikerrel.Folyamatosan a hiányára gondolsz!
És amit kérsz azt meg is kapod!
Én mióta abszolut de nem akarok kapcsolatot,mert jól érzem magam így "egyedül",azóta egyfolytában kapom az ajánlatokat. :DDD Még a kezem is megkérték.(bár ez egy nagyon poénos szituáció volt) :DDD

Millió ölelés!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Mechanikus gyakorlassal!

Es csak ezzel, vagyis egyetlen mondat ismetlesevel sikerult megszabadulnom a gyulolkodestol egy konkret emberrel kapcsolatban. Nem kepzeltem semmit,nem tettem semmit, csak mikor az illeto eszembejutott ezt a mondatot ismetelgettem.Kb ket het utan megszunt, kihalt belolem a gyulolet,es a kapcsolatom szeretetteljesse valt.Evekig rongalta a gyulolettel teli gondolkodas a viszonyunkat.
Hala Istennek,hogy hallhattam az onszuggessztio jotekony hatasarol!:)
Anett,koszonom,hogy irasoddal emlekeztettel.:)

Aldas, bekesseg!

Szeretettel,
felebarat



El is hitted magadról

El is hitted magadról kedves Miki?
Mert ha te sem hiszed el, akkor nem fogja más sem!
Hidd el, tapasztalatból tudom.
Te még fiatal vagy, de az évek gyorsan elröpülnek ám!
Szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Ez mind szép és jó. Én

Ez mind szép és jó. Én hányszor elképzeltem,hogy egy helyes fiú vagyok,de nem jött össze semmi párkapcsolat.