"A párkapcsolatok titka" kiegészítés

párkapcsolatokBár régen mohón olvastam A titok című könyvet, mostanában csak néha veszem kézbe. Általában, ha nem emlékszem pontosan, hogy mit írt valamiről, vagy, ha valamivel össze akarom vetni.
A minap újra átfutottam a párkapcsolati részt. Döbbenten tapasztaltam, hogy bár régen elképesztő csodának tartottam, most milyen hiányosnak éreztem.

Leírom hát mindazt Nektek, amit én egész biztosan hozzáfűznék mostani gondolatiságommal.

"A titok címszavakban:" (A párkapcsolatok titka, fejezet végi összefoglalás)

„Ha társra vágysz, ügyelj rá, hogy gondolataid, szavaid, cselekedeteid és körülményeid ne keresztezzék elképzeléseidet.”*

Köszönjük szépen. Ez így szép és jó, de közel sem olyan egyszerű, mint, amilyennek tűnik. Miért? Mert minden gondolatot és érzést lehetetlenség kemény kontroll alatt tartani. A másik gond mindezzel az, hogy, aki mégis nekilát, tele lesz azonnal félelemmel, hogy ugyan mit csinál, gondol, mond rosszul. Ha pedig így tett, hát akkor visszavonhatatlan baromságot csinált.

Én azt gondolom erről, hogy senkinek sem attól lesz társa, hogy a garázsban hagy parkolóhelyet, meg az ágy egyik felén alszik. És nem is attól, hogy milyen képet akaszt ki a nappalijába. Sőt! Személyes tapasztalatom, hogy önmagában attól nem lesz társa senkinek, ha az ágyában hagy helyet maga mellett és közben mohón vágyik egy társra. Az igazi kérdés: a tudatalattidba mi rögzült? Van a gondolatiságodban IGAZÁBÓL hely egy társnak vagy nincs?

Érdemes, mielőtt a valós életedben helyet csinálnál egy társnak, fizikai síkon (ami természetesen szintén nem elvetendő dolog, csak önmagában mégis kevés), az elmédben is helyet csinálni. „A gondolat az ok, a létrejövő körülmények – az okozat.”** Vagyis gondolkodj el azon miért vagy épp egyedül és nagyon keményen elemezd ezen gondolataidat. Légy kritikus önmagaddal szemben! Legalább önmagadnak ismerd be! Áss a mélyére, hogy valójában MIÉRT is szeretnél társat. Nagyon sok turpisságra fény derülhet és leginkább arra, ha a herceg/hercegnő nem érkezett meg, annak kivétel nélkül oka van. Mi az oka a Te életedben? csak rosszul kérted vagy egyedülléted alatt esetlegesen tanulnod kellene valamit önmagadról?

„Neked magaddal van dolgod. Önmagad feltöltése nélkül nincs mit adnod másoknak.”*

Ez szó szerint így igaz. A baj csak ott kezdődik, hogy önmagad feltöltését nem azért kellene tenned, hogy társra lelj, hanem önmagadért. Megint ok – okozat. Ezt olvasva azt mondod: „szuper, jól feltöltöm önmagam és akkor lesz társam!” Na, ha így gondolod, megette az egészet a fene. Az önbecsülés és önszeretet nem ott indul, hogy a másoknak való megfelelés irányítja. Szépen nézd csak meg ezt is, amikor önvizsgálatot tartasz!

„Szeresd és tiszteld önmagad, és ha így teszel, olyan embereket vonzol magadhoz, akik ugyanígy viszonyulnak hozzád.”*

Az előző másként megfogalmazva. Ha szereted és tiszteled magad, akkor majd mások is „jól” szeretni és tisztelni fognak. Hát, ha Te érdekből teszed mindezt (mert a mások szeretetének és érdemének üldözése az gyakorlatilag egy érdek), akkor számíthatsz rá, hogy ugyanezt mások is érdekből teszik majd. Gondolkozz el! Tudsz nem érdekből cselekedni önmagaddal kapcsolatban? Tudsz csakis önmagad létezése kedvéért cselekedni?

„Amikor rosszul érzed magad a bőrödben, blokkolod a szeretetet, és olyan embereket és helyzeteket vonzol magadhoz, akik és amelyek megerősítenek negatív önértékelésedben.”*

Na, újra! Nem érezheted magad rosszul, mert akkor blokkolod a szeretetet, meg akkor majd rossz embereket vonzol magadhoz. Ezért fess mindig (mű)mosolyt magadra és ne „blokkoljá’ má’”!

Kedves Teremtőtársam! A pozitív gondolkodás nem arról szól, hogy Te mindent csak optimistán láthatsz és mindenkit szeretned kell és sohasem érezheted magad rosszul. A pozitív gondolkodás sokkal inkább arról szól, hogy nem ragaszkodsz negatív mintáidhoz és érzéseidhez. Hogy képes vagy elengedni őket, ha van, de ugyanakkor, ha igazán jól csinálod, képes vagy a pozitívokat is elengedni. Nyitottan állsz a világhoz, hagyod, hogy áramoljanak a dolgok és hagyod, hogy minden érted történjen. Magadért. Nem kapaszkodsz semmibe. Ez nem gyökértelenség, ez nem érdektelenség.
Nem szerethetsz mindenkit, ez képtelenség, de mindenkit elfogadhatsz és mindenkinek mondhatod szívből: „béke veled!”. A világ nem csak negatív és pozitív, ha hagyod, hogy néha semleges legyen, az sokat segíthet Neked a boldogulásban.

A másik kiegészítő gondolat még annyi: A környezetnek pusztán véleménye van Rólad. A vélemény viszont egy egyéni szűrőn keresztül alkotott gondolat. Na, most, ha az illető szűrője negatív és úgy alkot Rólad véleményt és azt Te megerősítésnek veszed, akkor az meg újfent a Te bajoddá válik. Mások helyett inkább ítéld meg Te magad és bízz annyira saját ítéletedben, hogy arra hallgass legfőképpen! A vélemények arra jók, hogy megkérdőjelezd őket. Hogy feltedd a kérdést: „igaz lehet ez rám nézve?”, ha úgy érzed nem, hát merd elvetni, ha bánt netán, akkor elgondolkodsz mélyebben az igazságtartalmán, lehet mégis igaz Rád nézve? Igen? Nem? Döntsd el TE! Magadért. :)

„Arra összpontosíts, amit szeretsz magadban, és a vonzás törvénye további jó tulajdonságokat csalogat majd elő belőled.”*

Ez nagyjából így működik. Ugyanakkor picit elnyomás szagú. Mert a jó tulajdonságaid mellett azért nagy valószínűséggel vannak ám rosszak is. Az szép törekvés, hogy a jókat erősíted, de ez azért ugye még nem jelenti azt, hogy a rosszakról nem veszünk tudomást… Javítani mindig lehet és kell is, nem igaz?

„Ha működőképes kapcsolatra vágysz, azt nézd, hogy mit tisztelhetsz a másikban, és ne panaszkodj. Ha a jó tulajdonságaira összpontosítsz, ezeket hozod elő belőle. ” *

Ez a tipikus, amire a figyelmed fókuszálod azt teremted, növeled. Bontsuk szét ezeket a dolgokat!

Azt nézd mit tisztelhetsz a másikban és mi jó tulajdonsága. Ez így tiszta. Lásd a szépet, találd meg az örömöt és legfőképpen éld meg a szép pillanatokat! Másképpen megfogalmazva: tartózkodj a mostban, a jelenben!

A panaszkodással egyébként nem (csak) az a baj, hogy a hallgatód energiáját döngölöd negatívba (ha hagyja), hanem, hogy rögtön átteszed a fókuszt a negatívra, ráadásul, mivel azzal vagy elfoglalva, amit a párod a múltban tett és, amiért Te akkor voltál mérges, akkor esett rosszul, stb. azt fülénél fogva odarángatod a jelenedbe. A jelenben élsz ugyan, de a múlttal foglalkozol. Nem jön össze...

Így egyfelől szánt szándékkal a rossz tulajdonságára fókuszálsz, avagy nagyítod, növeled. A másik gond, hogy a sérelmes dolgot már eleve meg kellett volna tudnod, ott melegében bocsátani, rendezni kellett volna (és nem utólag panasz formájában sopánkodni rajta). Miért nem akkor tetted?
Egyébként is a panaszt általában a párod háta mögött teszed, ergo nem vagy őszinte. Érdemesebb frissiben, helyben, őszintén rendezni a dolgot. Ha nem megy, akkor meg elgondolkodni, mi a túrót keresel a kapcsolatban, ha Neked így nem felel meg. Nem tudsz életed párjával őszinte lenni? Magaddal amúgy az vagy?

Remélem érthető voltam. Mindezzel nem megkérdőjelezem a Titok című könyv gondolatait, mielőtt félreértené bárki. Pusztán hozzáfűzök néhány olyan dolgot, ami a néhány komolyan félreértésre adó dolgot tisztázza, hogy teremtéseiteket önmagatok megfejtése útján tökéletesíthessétek. :)

Sikeres teremtéseket és a legjobbakat!

Felhasznált irodalom:
*Rhonda Byrne: A Titok, Édesvíz Kiadó
**Joseph Murphy: Tudatalattid csodás hatalma, Maecenas

Megjegyzés: Az írásom szellemi alkotásnak minősül, ezért egészét vagy kiragadott részét reprodukálni, abból újabb műveket készíteni, forgalmazni, nyilvános helyen megmutatni (pl. egyéb weboldalakon közzétenni, publikálni), előadni a forrás pontos megjelölése illetve hozzájárulásom nélkül jogi következményeket vonhat maga után.

Hozzászólások



air jordan golden goose

air jordan
golden goose sneakers
supreme new york
yeezy shoes
yeezy boost 350
yeezy shoes
cheap jordans
lebron james shoes
golden goose sneakers
moncler jackets
supreme clothing
kyrie spongebob
yeezy boost 500
curry 7 shoes
balenciaga shoes
bape clothing
hermes birkin
steph curry shoes
100% real jordans for cheap
kobe shoes
balenciaga shoes
balenciaga
moncler
supreme
off white
curry 6
yeezy shoes
giannis shoes
jordans shoes
lebron james shoes
jordan shoes
kobe 9
kd 10
yeezy 700
yeezy boost
supreme new york
bape hoodie
jordan retro
off white clothing
supreme clothing
kyrie 4 shoes
jordan sneakers
jordan shoes
yeezy boost 350
retro jordans
yeezy shoes
yeezy boost 350 v2
offwhite
cheap jordans
jordan shoes
balenciaga shoes
longchamp bags
golden goose
lebron shoes
yeezy shoes
supreme hoodie
jordans
supreme
supreme hoodie
supreme clothing
balenciaga trainers
golden goose
supreme hoodie
moncler jackets
golden goose
yeezy boost 350 v2
off white jordan 1
yeezy supply
balenciaga
supreme outlet
moncler jackets
jordan 11
air jordan
nike off white
air jordans
jordan 6
kyrie 6
longchamp
kd 12
golden goose sneakers
yeezys
yeezy boost 350
kyrie 6 shoes
adidas yeezy
golden goose outlet
longchamp handbags
kyrie shoes
curry 6
lebron 16
hermes birkin
moncler
yeezy shoes
cheap jordans
kevin durant shoes
yeezy
off white hoodie
kd 11
bape hoodie
a bathing ape
yeezy shoes
off white nike
retro jordans
a bathing ape
air jordan
yeezy boost 350 v2
golden goose
kobe byrant shoes
yeezys
supreme clothing
yeezy boost 350
supreme t shirt
lebron shoes
off white nike
yeezy shoes
supreme outlet
yeezy boost 350
yeezy boost 350 v2
golden goose
off white clothing
kobe shoes
golden gooses
yeezy boost 350
jordan 12
jordan shoes
supreme clothing
nike off white
supreme hoodie
cheap jordans
supreme
balenciaga shoes
balenciaga shoes
golden goose outlet
stone island sale
jordans
supreme new york
supreme clothing
lebron 17 shoes
kyrie 5 spongebob
hermes handbags bag
nike epic react
yeezy supply
goyard
curry 7 sour patch
supreme clothing
off white shoes
golden goose outlet
yeezy
yeezy 350 v2
yeezy boost
golden goose outlet
curry 7
supreme clothing
kyrie 6
yeezy outlet boost
kawhi leonard shoes
kyrie 5
yeezy shoes
giannis shoes
yeezy boost
nike lebron 16
kobe shoes
hermes handbags
moncler outlet
kyrie shoes
moncler coat
yeezys
moncler
jordan shoes
birkin bag
yeezy
balenciaga triple s
yeezys
balenciaga
stone island outlet
hermes
supreme clothing
michael jordan shoes
supreme
kobe 11
chrome hearts online store
longchamps
stephen curry shoes
hermes belt
lebron shoes
adidsas yeezy
birkin bag
curry 7
longchamp
russell westbrook shoes
yeezy boost 700
hermes bags
kyrie 5 shoes
yeezy
jordans
yeezy
supreme hoodie
retro jordans
golden goose
kyrie 6 shoes
jordan 13
yeezy boost 350 v2
yeezy 500
supreme clothing
balenciaga shoes
golden goose
yeezy boost 350 v2
supreme new york
supreme t shirt
yeezy boost 350
kd 12
goyard
hermes handbags
goyard
goyard handbags
yeezy
moncler jackets
goyard
curry 6
jordan retro
jordan 4
off white
yeezy 350
nike shox for men
curry shoes
kd 13
golden goose sneakers
kyrie irving shoes
supreme
kd shoes
kd shoes
curry 7 sour patch
off white shoes
goyard handbags
stephen curry shoes
balenciaga
kd13
kd 12 shoes
yeezy supply
yeezy
kyrie 6 shoes
jordan shoes
jordan shoes
supreme
stone island
longchamp handbags
giannis antetokounmpo shoes
pg 4
supreme
retro jordans
curry 7 shoes
cheap jordans
yeezy
kyrie 6
kd shoes
cheap jordans
moncler outlet
kd shoes
hermes belt
supreme clothing
adidas yeezy
yeezy
supreme clothing
kd shoes
jordan shoes
bape clothing
kyrie 4
yeezy
supreme hoodie
nike shox
jordan shoes
chrome hearts outlet
goyard handbags
yeezy boost 350 v2
yeezy< boost/strong>
yeezy boost
yeezy boost 350 v2
lebron shoes
supreme clothing
adidas yeezy
off white shoes
hermes handbags
supreme shirt
kevin durant shoes
curry 7
supreme clothing
kyrie irving shoes
off white
jordan shoes
supreme clothing
balenciaga sneakers
moncler
birkin bag
moncler
golden goose
cheap jordans
birkin bag
supreme clothing
nike x off white
golden goose outlet
longchamp
steph curry shoes
longchamp handbags
kyrie 3
kobe sneakers
jordan 1 off white
balenciaga
yeezy boost
off white hoodie
kd13
balenciaga speed
stone island
moncler sale
lebron 15 shoes
paul george shoes
hermes
nike kd 11
nike react
jordan shoes
golden goose sneakers
giannis antetokounmpo shoes
moncler outlet
curry 6 shoes
jordan shoes
moncler outlet
off white clothing
supreme
supreme
lebron james shoes
moncler jacket
hermes belts for men
calvin klein outlet
curry 6 shoes
hermes online
off white x jordan 1
kobe basketball shoes
supreme clothing
bape hoodie
kd shoes
golden goose sneakers
calvin klein underwear
steph curry shoes
lebron 15
off white jordan 1
curry 6 shoes
lebron 17
yeezy
yeezy shoes
supreme outlet
air yeezy
supreme new york
westbrook shoes

yanmaneee



mt0916 louis vuitton

mt0916
louis vuitton outlet
hermens bags
nfl jerseys wholesale
coach outlet
burberry sale
red bottoms
coach factory outlet
red bottom shoes
coach outlet
michael kors outlet online
mulberry handbags
ugg outlet store
salvatore ferragamo
polo ralph lauren outlet online
ray ban sunglasses
coach factory outlet
coach factory outlet
oakley sunglasses
rayban
burberry outlet
ugg boots
michael kors factory outlet
adidas yeezy
hermes handbags
cheap mlb jerseys
canada goose sale
cheap oakley sunglasses
uggs outlet
mbt shoes
moncler outlet
birkenstocks
coach factory outlet
uggs
polo ralph lauren outlet online
michael kors outlet
ugg boots canada
ugg ustralia
ugg outlet
moncler outlet
michael kors outlet
coach outlet store
polo ralph lauren outlet
cheap jordans
ralph lauren outlet
christian louboutin outlet
canada goose outlet
cheap nfl jerseys
ugg ustralia
ugg outlet store
louis vuitton factory outlet
pandora outlet
ugg boots for women
ugg boots on sale
beats by dr dre
nike outlet
kate spade outlet store
kate spade handbags
michael kors outlet
cheap nfl jerseys wholesale
air max 2018
kate spade handbag
coach outlet
valentino shoes outlet
coach outlet store
ugg outlet
pandora jewelry
toms shoes outlet
pandora charms
ralph lauren outlet
cheap uggs
ugg outlet online
canada goose outlet
coach factory outlet
fred perry polo
canada goose sale
adidas outlet
canada goose
ralph lauren outlet
cheap ray ban sunglasses
christian louboutin outlet
discount oakley sunglasses
polo ralph lauren
coach factory outlet
coach factory outlet
nike shoes
ralph lauren outlet
coach outlet
uggs on sale
beats by dre
michael kors outlet
jordans
ralph lauren outlet
canada goose
ugg outlet
adidas superstar
salvatore ferragamo shoes
ralph lauren outlet
louboutin shoes
cheap ray ban sunglasses
uggs canada
ray ban sunglasses
ralph lauren outlet
timberland boots
ugg outlet
nike outlet online
air jordans
ray ban sunglasses discount
pandora jewelry
burberry handbags
christian louboutin
michael kors outlet
burberry outlet canada
moncler jackets
jordan shoes
michael kors handbags
polo ralph lauren outlet online
canada goose jackets
cheap jordans
pandora charms uk
adidas yeezy
moncler outlet
yeezy boost
cheap mlb jerseys
ray ban sunglasses discount
ralph lauren sale clearance
air max 2017
coach factory outlet
birkenstock sandals
ralph lauren uk
toms shoes
timberland outlet
ugg boots
yeezy boost 350
michael kors canada
pandora charms
coach outlet store online clearances
louis vuitton outlet
canada goose jackets
birkenstock outlet
jordan retro 11
ray ban sunglasses
ugg boots
christian louboutin
pandora uk
yeezy boost
michael kors outlet store
oakley sunglasses
cheap uggs
rayban
michael kors outlet
ultra boost
ralph lauren uk
pandora jewelry outlet
canada goose jackets
hermes bags
hermes outlet
ugg outlet
oakley sunglasses
superdry
tory burch outlet
michael kors handbags
toms shoes outlet
coach outlet
pandora charms
birkenstocks
pandora jewelry
polo ralph lauren
canada goose jackets
coach outlet
mulberry uk
adidas yeezy
coach outlet
pandora jewelry
pandora jewelry
gucci outlet
mlb jerseys cheap
ralph lauren uk
cheap ugg boots
christian louboutin outlet
coach handbags
jordan retro
ugg sale
cheap jordans free shipping
nike shoes
oakley sunglasses
ralph lauren outlet
ugg boots outlet
north face outlet online
north face outlet
ugg boots on sale
toms outlet
kate spade outlet
christian louboutin
air jordans
nike air max
toms outlet
superdry uk
coach factory outlet
discount ray ban sunglasses
cheap jordans
coach factory outlet
cheap uggs
nike shoes
coach outlet
nike huarache
mulberry outlet
cheap ray ban sunglasses
ralph lauren outlet online
coach outlet
cheap jordan shoes
yeezy boost 350
coach outlet
ugg slippers
michael kors outlet online
coach outlet
doudoune moncler
moncler
coach outlet
uggs
ugg outlet
oakley sunglasses
hermes birkin
ugg shoes
nmd shoes
yeezy boost
coach outlet
pandora uk
coach outlet store online
coach factorty outlet
ralph lauren sale clearance
ralph lauren sale clearance
adidas nmd
ugg slippers
coach bags
pandora
ugg boots
uggs on sale
michael kors handbags
canada goose outlet
coach canada
cheap ugg boots
pandora charms
ugg outlet
moncler jackets
michael kors outlet store
ugg boots
cheap jordans
canada goose sale
yeezy 350 boost
louis vuitton outlet
polo ralph lauren
ugg outlet
ugg boots
michael kors outlet clearance
coach outlet store
cheap jerseys
louboutin shoes
coach outlet online
pandora charms sale clearance
polo ralph lauren outlet
adidas outlet
birkenstock sandals
ray ban sunglasses
cheap ray bans
ralph lauren outlet online
pandora jewelry
red bottoms shoes
coach outlet
moncler jackets
michael kors outlet
nike outlet store
toms shoes
coach outlet
michael kors outlet
michael kors outlet store
canada goose outlet
ugg boots
coach factory outlet
ugg boots
polo ralph lauren outlet
michael kors canada
fitflops sale
coach outlet store
pandora outlet
ugg australia
coach factory outlet
ralph lauren outlet
michael kors outlet
kate spade
coach outlet
michael kors outlet
michael kors handbags
ugg outlet
supreme uk
adidas shoes
canada goose outlet
birkenstock sandals
ray ban sunglasses
mulberry bags
pandora charms
coach outlet
longchamp uk
nike cortez
birkenstock sandals
nike shoes for men
adidas yeezy boost
ugg sale
polo ralph lauren outlet online
canada goose outlet
fitflops
ralph lauren outlet online
cheap uggs
ugg outlet
louis vuitton outlet store
harden vol 1
coach outlet
nmd adidas
canada goose sale
louis vuitton outlet online
ugg sandals
ugg outlet
louis vuitton outlet store
adidas nmd
fred perry
cheap oakley sunglasses
pandora charms sale clearance
michael kors outlet clearance
ugg outlet
louis vuitton
christian louboutin outlet
michael kors outlet
cheap nfl jerseys
cheap mlb jerseys
ugg boots
coach outlet
ralph lauren outlet
ugg sandals
burberry outlet
canada goose uk
coach outlet
birkenstock shoes
polo outlet
mbt shoes
canada goose clothing
longchamp handbags
canada goose outlet
adidas yeezy
coach outlet store
longchamp outlet
michael kors uk
cheap jerseys from china
ray ban sunglasses
nike outlet
adidas outlet
uggs clearance
tory burch outlet
pandora charms sale
coach factory outlet
coach factory outlet
polo ralph lauren outlet online
cheap jordans
adidas shoes
valentino shoes
tory burch outlet store
nmd adidas
kate spade outlet
ralph lauren outlet online
cheap uggs
ugg outlet store
air jordan shoes
louboutin shoes
canada goose coats
michael kors handbags
mlb jerseys wholesale
polo ralph lauren
longchamp uk
ugg outlet
louis vuitton outlet
kate spade bags
james harden shoes
north face jackets
ugg boots
canada goose
supreme
longchamp handbags
canada goose jackets
moncler outlet
longchamp bags
kate spade
louis vuitton outlet online
ugg shoes
pandora outlet
hermes handbags
adidas nmd
nike store
coach factory outlet
coach factory outlet online
nike air max
hermes handbags
cheap oakley sunglasses
cat boots
ugg boots
burberry sale
michael kors outlet
pandora charms sale
moncler outlet
moncler coats
canada goose coats
adidas yeezy boost
moncler jackets outlet
pandora charms
adidas superstar
coach canada
ralph lauren uk
adidas nmd
adidas shoes
coach outlet
coach outlet
mt0916



michael kors outlet

michael kors outlet clearance
ralph lauren online,cheap ralph lauren
cheap jordans online
nfl jerseys
michael kors outlet
tiffany and co outlet
adidas nmd
oakley sunglasses,oakley outlet sunglasses
louis vuitton handbags
ray ban sunglasses outlet
http://www.huarachesshoes.uk
kobe byrant shoes
http://www.cheap-airjordans.us.com
michael kors outlet
kobe shoes
huaraches sale
fitflop shoes
cheap oakley sunglasses
replica christian louboutin
true religion jeans wholesale
tiffany online
air jordan retro
chrome hearts online
cheap air jordans
christian louboutin outlet
adidas nmd uk
Cheap Jerseys Online
cheap rolex watches
http://www.michaelkorshandbagsclearance.com.co
michael kors outlet online
jordans for cheap
michael kors outlet
michael kors outlets
air jordan shoes
oakley sunglasses
michael kors handbags
adidas nmd
kobe sneakers
michael kors handbags outlet
fitflops outlet
nike kobe sneakers
cheap watches,cheap rolex watches,rolex watches for men,buy rolex online
http://www.jordansforcheap.us.com
oakley store online
michael kors outlet online
ray ban sunglasses
cheap ralph lauren
tiffany and co jewellery
toms outlet
tiffany & co
http://www.michaeljordanshoes.us.com
michael kors handbags
huaraches shoes
http://www.cheapauthenticjordans.us.com
cheap authentic jordans
chrome hearts online store
tiffany jewelry
true religion sale
ralph lauren online
fitflops clearance
michael kors outlet store
retro jordans
jordans for cheap
michael jordan shoes
ray ban sunglasses,ray ban outlet,ray ban sale,cheap ray bans,cheap ray ban sunglasses,ray ban sunglasses outlet,ray ban,rayban,ray bans,ray-ban,raybans,ray ban wayfarer,ray-ban sunglasses,raybans.com,rayban sunglasses,cheap ray ban
tiffany and co uk
http://www.jordanretro.uk
ralph lauren uk
cheap oakley sunglasses
http://www.rayban-sunglasses.uk
http://www.kobeshoes.uk
cheap oakley sunglasses
air huarache shoes
http://www.airhuarache.uk
toms outlet
air jordan retro
cheap true religion jeans
ray ban sunglasses outlet
fitflops sale clearance
coach outlet online
kobe shoes
oakley sunglasses
kobe shoes,kobe zoom,kobe byrant shoes
http://www.cheaprealjordans.us.com
air huarache shoes
nike zoom kobe
cheap air jordan
kobe basketball shoes
http://www.raybanglasses.in.net
oakley outlet online
michael kors outlet store online
tiffany and co
fitflops
michael kors factory outlet
Cheap NFL Jerseys China
true religion jeans
air huarache shoes
michael kors handbags
nfl jerseys
cheap oakley sunglasses
kobe basketball shoes
michael jordan shoes
ray ban uk,cheap ray ban sunglasses
http://www.airjordanretro.uk
tiffany & co
cheap jordans
michael kors outlet online
ugg outlet
cheap oakley sunglasses
adidas nmd runner
chrome hearts online
michael kors outlet
michael kors outlet online
cheap oakley sunglasses
http://www.huarachesshoes.co.uk
air huaraches
cheap tiffanys
michael kors handbags
michael kors outlet
oakley sunglasses,oakley vault,oakley sunglasses cheap,oakleys,oakley.com,sunglasses outlet,cheap oakley
tiffany and co uk
michael kors handbags clearance
nike dunks
jordan retro
jordan shoes
http://www.oakleyoutlet-store.com
huaraches shoes
http://www.cheapnfljerseysstorechina.com
oakley sunglasses
cheap real jordans
mlb jerseys authentic
http://www.cheap--jordans.us.com
chrome hearts
tiffany and co jewellery
basketball shoes,cheap basketball shoes,nike basketball shoes,cheap jordan basketball shoes
tiffany and co outlet
http://www.cheapairjordan.uk
authentic jordans
michael kors outlet online
ralph lauren online
http://www.chromeheartsonline.us.com
tiffany jewelry
michael kors outlet store
adidas nmd online
kobe shoes for sale online
michael kors purses
Cheap Oakley Sunglasses
michael kors handbags
tiffany online
cheap uggs
kobe shoes,kobe zoom,nike zoom kobe
fitflop sandals
Air Jordan 11
http://www.tiffanyandcojewellery.us.com
toms outlet store
nike dunks shoes
tiffany and co
http://www.kobebasketballshoes.us.com
air jordan
michael kors handbags
http://www.huaracheshoes.uk
michael kors handbags outlet
ugg boots uk
cheap jerseys from china
michael kors handbags,michael kors handbags outlet,michael kors purses outlet,cheap michael kors handbags,cheap michael kors purses
cheap oakley sunglasses
fitflops clearance
cheap basketball shoes
michael kors outlet
christian louboutin outlet
discount oakley sunglasses
cheap nfl jerseys
kobe shoes
christian louboutin outlet
fitflops
cheap oakley sunglasses
http://www.tiffanyandcooutletonline.us.com
toms outlet store
mlb jerseys authentic
kobe byrant shoes
michael kors outlet
chrome hearts wholesale
cheap oakley sunglasses
mlb jerseys authentic
http://www.tiffanyand.co.uk
Cheap Jordans For Sale
michael kors factory outlet
oakley vault
nfl jerseys
oakley sunglasses
cheap retro jordans
tiffany and co jewelry
michael kors outlet online
http://www.christian-louboutin-outlet.uk
cheap air jordan
kobe shoes
tiffany and co outlet
tiffany,tiffany and co,tiffany and co jewelry,tiffany necklace,tiffany bracelet,tiffany ring,tiffany earrings
tiffany and co outlet online
adidas nmd
tiffany and co
toms outlet store
http://www.kobesneakers.com



a fórumban kialakúlt beszélgetéshez

Kezdeném ezzel:
"Az energetikai befolyásolás akár fehér, akár fekete mágia, nem megengedett, arra való a telefon és a beszélgetés, hogy közvetlenül tisztázzuk a dolgokat" - Ezzel nem igazán értek egyet. Természetesen fontos a személyes érintkezés, kapcsolataink személyes ápolása. Persze nem tudom, hogy "fehér mágia" alatt mit kell érteni, de igazából nem is érdekel, a lényeg: ha valaki a szívére hallgat, és használni is akarja, akkor léteznek olyan kellemes gyakorlatok, melyeket akár egyedül, akár csoportosan végezve csodás érzések születhetnek a szívekben, ÉRDEK NÉLKÜL. Ezek a szívcsakrát erősítik, ha már energetika.
Olyan gyakorlatokra gondolok, hogy szeretetet, örömet, életerőt, áldást küldünk életünk fontosabb szereplőinek, vagy a helységben ahol vagyunk, a közvetlen környezetünknek, aztán az utcára, aztán a városba, aztán a Kárpát Medencébe.... akár át is lehet érezni a viszonyokat... milyen nagy ez a Kárpát Medence, mennyien vagyunk benne, mennyi szenvedés, de ugyanakkor lehetőség a jóra, szeretetbe foglalni mindenkit, akit el se tudunk képzelni - s közben viszonyíthatunk h mi is beletartozunk ebbe a "mindenkibe". Át lehet érezni, hogy egyfelől milyen nagy a tér hatása (pl. szeretett kedves "ott" én pedig "itt", de az áradó - érdek nélküli - szeretetnek ugyanakkor ez sem számít. Ehhez senkit nem kell felhívni, engedélyt kérni tőle, s legfőképpen nem arról szól, hogy cserébe hívjon fel, vegye fel velem a kapcsolatot, vagy bocsásson meg nekem, vagy mit tudom én. Ajánlott nem csak gondolkodni, de használni is a szívet, és minél többször átélni a szeretet erejét, mert a szeretet segítségével megérthetünk olyan állapotokat is, amelyeket megpróbálhatunk ugyan szépen szavakba önteni, de a szavak, és a vélekedések, leírások akkor is csak a "szögletes" elme birodalma. Szóval nem mágiázni, hanem szeretni!:)
Aztán egy másik fontos:
TE TEREMTED A VALÓSÁGODAT. Ha elmagyarázom magamnak, hogy a sorsfeladatom beteljesítése érdekében én nem engedhetek meg magamnak egy jó kis szeretetkapcsolatot, akkor nem is lesz! Egyébként árulja el nekem valaki, hogy egy jól működő szeretetkapcsolat, amely csak úgy táplálja a "feleket", ugyan miben tudna akadályt állítani? Szerintem semmiben.:D Vigyázat! Én jól működő szeretetkapcsolatról beszéltem, nem pedig közös életvállalásról, mint család, házasság, gyerekek, együttélés! Ha a szeretetkapcsolatot lecsupaszítva, csak a kölcsönös szeretet ELSÖPRŐ EREJÉT nézem, akkor az az adott illetőre nézve inspirálólag hat. Ez az erő pedig csak is előremutatóan hathat, közelebb víve őt a sorsfeladatához. Fordítva is igaz: ha valaki a sorsfeladatában előremozdul olyan erőteljes szeretetenergia használójává kezd válni (így érzékeli), hogy óhatatlanul felkínálódik a lehetőség egy szeretetkapcsolat kibontakozására. Ne feledjük, hogy ugyanarról az erőről beszélünk, de világunk különböző "gondolatdobozba" van rendezve, így a fejünkben szétszedtük a szerelmet, erős szeretetet, a sorsfeladat beteljesítő, kreatív életenergiát. Pedig ez ugyanaz a csodás energia. Ezzel együtt teljesen aláírom azt is, hogy ahhoz az ideális állapothoz, hogy benned harmónia legyen, s rácsatlakozva érezd magad az ÖRÖK ENERGIAFORRÁSHOZ, ehhez több úton vezet az út. S mindenki a sajátjára esküszik. Egy jó keresztény pap, vagy bárki aki "egyedüllétet esküdött" ezért óvja a saját útját féltve. Valaki, aki férfi létére a nőkőn keresztül talált önmagára, s találta meg szerető szívét, és az örök energiaforráshoz való "csatlakozót", akkor folyton a nőket fogja isteníteni, és lehet másokat is agitál, hogy keressék a nőkben a jót, mert a nők csodásak. Nő ugyanezt átélheti férfiakkal. Egy harmadik út pedig a cselekedetekről szól. Nem az elvonulásról, nem is a párkapcsolatokról, hanem a kreatív teremtő cselekedetről: valaki ezt a művészet különböző ágaiban éli meg. S legszívesebben átadná az élményét az egész világnak... megint más a hétköznapinak, és egyáltalán nem művészinek megélt munkában. Sorolhatnám még... Mind mind ugyanazt élik meg, az összes sors, amiket itt felvázoltam, ugyanazt a "csodát éli meg", ugyanabba a csodába jut el, csak más utakon. Valójában egyik sem zárja ki a másikat, s az a szép, ha ezt az emberek felismerik, s elkezdik tisztelni egymás útjait.
Már csak azért is, mert ezek az utak fedésben vannak egymással. Egy életen belül többször kerülhetünk egyikbe, másikba. Valaki egyedül él, vagy inkább egy kapcsolaton belül csak pozitívan magával van elfoglalva. Vagy az is lehet, hogy kicsit fizikailag is távol kerültek, akár sorsfeladat miatt is, és akkor inkább többet fordul befele, hogy odabent ápolja és ünnepelje a szeretetkapcsolatát. Aztán az is előfordulhat, hogy a tettekben megélt kreatív energia találkozik a szeretetkapcsolat törvényszerűségeivel. Szeretjük egymást, biztatjuk egymást, segítjük egymást, s ezt sokkal jobb a kreatív teremtő energia meglétével tenni. Tehát láthatjuk, hogy az általam külön-külön is megélhető utak egy életen belül, egy választáson belül mennyire egymásba is fonódnak.



Kedves Ritocska!

Ez csodálatos!
Úgy egészében is, de a kapcsolatokra ráfókuszálva is! Eszembe juttattad egyik kedvenc élményemet, hogy amikor együtt vagyok valakivel, és figyelünk egymásra (ez nem csak a nagy szerelemre vonatkozik), akkor sok érzés és gondolat megy rajtam keresztül, s közben figyelem a másikét is, de a sajátomét is. S bizony néha van olyan, hogy hullámvölgy, hol bennem, hol benne, hol egyszerre.... A lényeg, hogy mivel magamban már elsajátítottam, vagy legalább is késznek éreztem elsajátítani azt, hogy ne a drámát növeljem, hanem a szeretettel teli megoldásokat, így nagyon kellemes élmény az, amikor a "gödröket" kikerülve eljutunk valami felemelő pillanathoz. Ez mindkét fél számára hatalmas öröm, és egy "ugrás". Mindketten nyerünk rajta. Szerelmi kapcsolatban ennek a szeretet milyensége miatt különleges fénye van...:)
Véleményem szerint a szeretettel teli megoldásoknak két végpontja van:
az egyik a minimumpont, ami a következő: a szó jó értelmében ráhagyod az illetőre a dolgot. Figyelmesen, udvariasan elbúcsúzol, amikor eljön az ideje, s nem "ugrálsz". Hagyod had történjen. Meg fogja oldani az illető, amit meg kell oldania. Vagy ha esetleg egyszerűen csak rossz kedve van és negatívan árad az illető, akkor ugye ezzel a megoldással nem nehezíted tovább a helyzetét, nem próbálod, ott helyben instant "megmenteni", hanem elintézed amit kell, amiért épp kapcsolatba kerültetek, és udvariasan odébb állsz. Hogy tehetsz e valamit vagy sem, az úgy is közben kiderül, benned, egy érzés formájában. Tehát ez a minimumpont azért lényeges, mert a vélhetően amúgy is terhelt illetőre nem teszel rá plusz felesleges terheket, ezzel könnyítesz rajta. Persze ehhez hozzá lehet tenni, hogy lehet, hogy a beszéd, az elme, a forma szintjén nincs siker, de ettől még a pozitív hatás energetikai szinten megtörténhet. Csak az energetikai szinten történő javításnak, emelésnek nincsen mindig pozitív visszajelzése. Ha az illető maga alatt van, de kapott a figyelmed révén egy kis plusszt, még ha el is jutott a tudatáig, hogy ez ezért van, mivel még mindig maga alatt van, nem fog a "nyakadba ugrani", sem "feloldódni", mégis megtörténik és ez jó. Sőt az is lehet, hogy Te magadban sem fogsz érezni semmi felemelőt, megkönnyebbülőt, kellemeset, mert az illető kedvtelenségének felhője beborítja azt az "égboltot", ahol érzékelhetnéd ezt a változást. Így tényleg ez a minimumpont arra való, hogy tehermentesítsük az illetőt azzal, hogy nem "ugrálunk".
A másik a maximumpont:
Hát ez a tipikus másik "véglet". Amikor "véletlenül" minden összejön. Az egymásra figyelők között tér nyílik, és tényleg függetlenül attól, hogy miről beszélnek (lehet az - főleg a külső szemlélő számára - butának tűnő felesleges csacsogás, de lehet ilyen "mi van az életedben itt és itt" stílusú beszélgetés is) megtörténik a határozottan érzékelhető emelés. A beszélgetés végére mindketten jól érzik magukat (Előtte is érezhették magukat jól, sőt bármilyen jól, a hatás akkor sem marad el. Ha matematikai képletbe akarnám írni, akkor azt írnám erről, hogy ez az "n+1" hatás. Ahogy érzed magad az az "n", a beszélgetés, érintkezés végére pedig felfedezed magadban a "+1"-et, s emiatt hálát érzel mind magad, mint pedig a másik felé.), s bár nem feltétlenül mondják egymásnak, mindketten érzik h ez egy egészséges, kellemes beszélgetés volt. Ilyenkor nem törvényszerűen, de ilyeneket érzékelhetünk, hogy az illetővel van helyünk egymás életében, jó megbeszélni a dolgokat, vagy csak úgy csacsogni. Ha párkapcsolatról van szó, ezek kifejezetten előnyös elemek lehetnek.



Ez van, Ritocska.

A magzati ügyeknél számolj azzal a hatással is, hogy a magzatok egy az egyben átélik az anya érzelmeit, a traumáit és a letagadott érzelmi konfliktusait ugyanúgy, ahogy az anya.



Hogy szeretnék rájönni az,

Hogy szeretnék rájönni az, hogy a saját teremtési folyamatom tökéletesíthessem, ez az egyetlen oka, hogy érdekel. :) De azért nem fogok belehalni, ha sohasem jövök rá. Nem olyan égető a dolog. Flow van.
Tettél a meggyőzésemre irányuló szándékot, én meg másként gondolom és ennek hangot adtam ez ennyi. Beszélgetünk. Nem kell belelátni olyat, ami nincs benne. Én nem hiszek a látókban és nem ismerem el a "munkásságukat", de ehhez jogom van. Ahogy Neked is ahhoz, hogy másként lásd. Én ezt elfogadom. Mindenki más, mindenkinek máshogy jó. És minden változik. És minden jó úgy, ahogy van. :)



Erre nem tudok válaszolni

mert veled ellentétben, Én már nem keresek mindenre magyarázatot. Mellesleg nekem is és minden embernek vannak megérzései a másikkal szemben. Valaki kihasználja az adottságait, valaki csak elfogadja és kész. Kiszámítás, vagy megteremtés??????? Igazából nem is értem már mit akarsz ezzel?!
De ha jó neked így, az a lényeg. A megérzés, beleérzés, rálátás, ráhangolódás, jövőbelátás, nem mindegy? Ha működik az csak jó.
A lányom sztoriját csak érdekesség kép meséltem el. Nem kell vele azonosulnod, mert azt nekem kellett.
De léteznek mélyebb szinten beleérző emberek, akik már nem akarják magunknak sem megmagyarázni most teremtek vagy kiszámítok. De mivel én kérdeztem őt, ezért válaszolt. Aztán be is jött lányomnak is nekem is. Persze mondhatnánk, hogy befolyásolta a gyereket, de mivel neki csak utána mondtam el, hát akkor most hogy is van ez? Engem nem birizgál ez a kérdés. Ha nem mondja el a látó, akkor is ez lett volna, csak akkor nem lett volna különösebben érdekes.
Az egyik pillanatban itt, a másikban meg már ott!!!!!!!!!!!!!!!!



Kedves Rózsafa!

Abszolút volt szerencsém nekem is a kapcsolaton belüli magányhoz is. Az más állapot, számomra van különbség egyedüllét és magány között. Az egyik státusz számomra (de csakis a saját szótáram fogalmai szerint), a másik meg érzés. A magány megélhető minden státuszban, nem? Nem tudom, nekem legalábbis az volt. Most annak ellenére, hogy egyedülálló vagyok, nem érzem magam magányosnak, sőt bevallom, tök jól érzem magam a saját társaságomban általában. :D
Ne haragudj, de nekem ez, amit leírtál továbbra sem meggyőző. Én pl., ha látok egy embert, bár nem vagyok se jós, se médium, se semmi ilyen hipiszupi egyén, de sok esetben meg tudom mondani, hogy hogyan fog viselkedni, mit fog tenni vagy akár azt is mi fog történni. Na most akkor itt jön az a kérdés, hogy ilyenkor megteremtem a jövőt, vagy kiszámítom, esetleg kipuskázom a közös tudatalattiból... Ismerek olyat, aki meg ezt még nálam is sokkal magasabb szinten űzi. Vele tanakodtunk már, hogy melyik ezek közül. De ő sem tudta eldönteni és én sem. Ha nagyon dűlőre kéne vinnem a dolgot, azt mondanám teremtés. Mert fokozottan működik, ha például együtt csináljuk...
De az teljesen így van, minden akár egy pillanat alatt megváltozhat bennünk. :)



Szia Nux Vomica!

:) Az az én kiegészítésem volt, hogy menni akartam. Anyu nem egészen így gondolja, ő a vért és verítéket látja, ahogy küzdött értem, én meg, hogy visszatartott. Egyébként sok harag is volt bennem iránta ez ügyben és eltelt egy időbe, mire megbocsátottam ezt neki, a dühöt meg magamnak. Nehéz ügy volt. Beismerni is, meg lépni. Minden felismerés nehéz, de mindig hasznos.
Különben a menni vágyás vagy a maradni akarás mellett ott van még az a lehetőség is, hogy valaki nem tudja eldönteni, akar-e menni vagy maradna. Rám ez sajnos jellemző például. A mai napig gyakran esem a hibába, hogy ellenrezgéssel kioltom a megvalósulást. (Amiről a plazmatévé kapcsán írtunk.)

Ne érts félre, tudom, hogy, amit írsz azt segítő szándékkal teszed, nem éreztem negatívat benne (és nem csak zárójelben hálás vagyok érte), ahogy máskor sem éreztem ezt azokban, amiket másoknak írtál. Más megközelítés, más a szemszög és én a más szemszöget hasznosnak tartom az esetek minden százalékában. Azt valóban én döntöm el, hogy mit teszek magamévá belőle, de ettől még nagy kincs. Az, amikor mindenképpen rám akarnak kényszeríteni egy esetleges meggyőződést, akkor ellenállok. De esetedben nem éreztem, csak, úgy gondoltam, amit másként látok, annak hangot adok, azzal a feltételezéssel, hogy fenntartom, nem biztos, hogy igazam van. :) Már eltűnt az idő, hogy tévedhetetlennek hittem magam. Sőt, nagyon is képes vagyok a tévedésre és az ehhez kapcsolatos változtatásra is (szerencsére). A másik meg, amit írsz, tökéletesen egyet értek: most így gondolom, de ez akár egy pillanat alatt meg is változhat. Nincs maradandó állapot, még, ha néha még mindig ott tartok, hogy úgy gondolom van. :D

A vonzás törvénye meg 100%-os. Teremtünk, teremtünk és van olyan is, hogy piszkosul elszúrjuk, de mindig ott van az esély megváltoztatni, hiszen a teremtőerőnk állandó, hányan nincsenek tudatában mekkora erőt is birtoklunk, néha még magamat is emlékeztetni kell erre. De már legalább sínen vagyok, mint az egyik ismerősöm szerint Petőfi Sándor, szerintem meg József Attila. :D



Szia Ritocska!

Ha valami nem működik, akkor az elképzelésünk, a hitünk nem működik. Akkor mindig a saját hitrendszerünkhöz kell fordulni. Csak más értelmezési lehetőségeket gondoltam felvetni számodra. Semmi több. A szabadság végtelen, de nem mindig úgy működik, mint, amit gondolunk róla.

Jól teszed, ha nem veszed be mások ideáit. Biztos vagyok benne, hogy nem igaz, amit írok, 20 éve nem így gondoltam, 20 év múlva nem így fogom gondolni. Persze, hogy nem igaz, amit írok. Ezek lokális optimumok, most működik és csak most gondolom úgy, hogy működik, csak a tudatosságom jelenlegi szintje, semmi több. Nekem nincs elvárásom feléd a felvázolt képpel kapcsolatban.

Azt sem kellene elfogadnod, amit a születésedről állítanak. Nem hiszem, hogy menni akartál és csak az anyukád tartott vissza. Ha egy magzat menni akar, akkor megy. Ahogy, ha valaki meg akar halni, akkor meg fog halni.

A keresztlányom fél évig volt kómában. A kómásokról sok mindent mondanak, azt például, hogy el akartak menni, csak a gépek, az orvosok és a hozzátartozók nem engedik el, azért marad kómában. De ez nála nem így volt. Nem magától esett kómába, hanem az irgalmatlan mennyiségű kemikáliától, amit beletömtek, ezért, amikor visszavették a szereket, kijött a kómából. Ezt követően 6 évig élt lebénulva, a szemmozgástól ejutott a fej, kéz és lábmozgásig. Mindent megkapott, hogy rehabilitálódjon, de mégsem történt meg. 10 évesen, amikor a gyógyulás lehetősége előtt állt, akkor jutottak a szülők egy újabb lehetőséghez, két héttel azelőtt, hogy ejutott volna a gyógyítóhoz meghalt, mert akkor viszont meg akart halni. Ha a fizikai állapotán múlt volna, akármikor meghalhatott volna a 6 év alatt, de nem tette.

Popper Péter valamelyik könyvében leírja, hogy évekig kezelt egy hölgyet, aki öngyilkos akart lenni, nem lett öngyilkos, de elütötte a villamos. Ő ekkor a könyvben széttárta a karját, ez van.
Tudod, hogy a vonzás törvénye 100%-os. Aki meg akar halni, az meghal. Aki meg akar halni, de nem hal meg, az valójában nem akar meghalni.

Szerinteml könnyedén lehet, hogy nem Te akartál menni, csak a tesód távozási szándékát vagy a távozását a számládra írták. Lehet, hogy Anyukád mindent félreélrtett, ahogy az orvosok is. Lehet, hogy csak anyukád félelmei manifesztálódtak terhességi komplikációként, valójában semmi közöd nem volt hozzá. A valódi történetet megtalálod magadban.
:)



Persze, persze

Én is csak saját magamról beszéltem. Mivel nekem úgy alakult, hogy fiatalon szültem meg leánykámat, ezért számomra már más feladatok vannak. Nyilván azért is érzem azt, hogy már nem fontos a gyerek téma számomra. Különben a leszarom tabletta az nálam is be van iktatva, csak más témákra fókuszálva.
Nekem az idő már más kérdésben nem ijesztő. Olyan periódusba értem amikor hirtelen átalakult minden benne. Nem véletlenül mondják mikor az ember eléri a nagyjából élete felét, akkor átminősülnek dolgok.
Egyedül lenni jó, de ezt párkapcsolatban is lehet, persze ehhez olyan társ is kell. De az teljesen más egyedüllét amire én gondolok, meg amiről az imént beszéltünk. Szóval a lényeg, hogy jól csinálod, csak azért gyermeket vállalni mert telik az idő nem érdemes. Mindennek meg van az oka, hogy ki mikor vállal vagy nem vállal gyermeket.
Viszont ha már a sors dologban nem hiszel, elmesélek valamit. 2008-ban össze hozott az élet amolyan életbe látó emberrel. Pár dolgot kérdeztem magamról (különben Ő jósolta meg nekem, hogy a házba fogom megtalálni a szerelmet, és rá egy 8 hónapra valóban így történt.) mikor rákérdeztem a lányomra. A meglepő az volt, hogy csak az év számát kérdezte és közölt olyan dolgokat ami épp aktuális volt, pl. iskola váltás, ami kényszerből történt. Elmondta, hogy a gyerekemnek nem 91-ben ha nem 93 kellett volna születnie, de a szabad akarat közbe lépett, mert én akkor úgy döntöttem, hogy anya szeretnék lenni és jött is egyből. A lényeg, hogy ahová átírattuk iskolába az volt számára elrendelve, de mivel két évvel előbb jött le, ezért a sors úgy végezte a dolgát, hogy a 8. osztályt kétszer járta és a közép suli ahová járt az meg bezárt. Szóval pont abban az évben kezdte meg a 10. osztályt abban az iskolában, mint amikor ha 93-ban született volna. Azért ez igen hátborzongató is volt egyben. Oda került ahol lennie kell.
Én meg hiába hangoztatom most, hogy már ennyi idősen nem vállalok már gyermeket, hiszen minden pillanatban megváltozhat az életem. Nem foglalkozom vele, nem vagyok ellene, se mellette. Majd az élet elrendezi kell e még jönnie valakinek hozzánk. (Az a látó és más terapeuta is mondta, hogy nagyon jönne egy lelkecske, de teljes mértékben rám van bízva miként lesz) Na, most ott tartok, hogy nem szeretnék már. De tudjuk Isten útjai kifürkészhetetlenek.



Szia Nux Vomica!

Egyedül voltam, de voltak komplikációk. Úgymond mentem volna, csak Anyu nem engedte. Veszélyeztetett terhesség, többszöri majdnem abortálás, 7-8 hónap fekvés, bevarrt méhszáj, stb.
A családállítás vad ötlet, nem mennék el. A többi elgondolkodtató és talán járható is.
Köszönöm.



Szia Nux Vomica!

Kicsit félreértettél, írásos forma hátránya.
Én a kapcsolat létrejöttére írtam ezt az amúgy viccet. (Igaz, minden vicc alapja komoly.) A működő kapcsolatban magában én a kettő közötti dologra gondolok, hogy egység is van és elkülönülés is. 50% is, 100% is, meg akár 200%, ugyanúgy, mint a tudatalatti. Mintha csak a kapcsolatok a működését mintáznák a fizikai világban.
És igen a szakirodalom tudattalannak nevezi, de, ha észrevetted, sok esetben teszek a mások általi megfogalmazásokra. Ezt már említettem, olvasok és van, amit elfogadok, van, amit nem, de készpénznek nem veszek semmit, mert akármilyen megvilágosodott fazon tette is le a papírra, nem hagynám ki, hogy ugyanúgy nem tévedhetetlen, mint bármelyikünk. Korábban már írtam Neked, hogy a pszichológia területén találtam talán a saját tapasztalatommal leginkább összeegyeztethető dolgokat. De kivétel nélkül a saját tapasztalásaimra támaszkodok, mert a gyakorlatban viszont csak ebben bízhatok.
Én személy szerint azért hívom a megszokáson kívül tudatalattinak, mert észrevettem, hogy bármi előhívható belőle, mégsincs a tudat szintjén. Talán a legtökéletesebb megfogalmazás ugyanakkor a tudatfeletti lenne, hiszen a tudatos gondolkodást is tartalmazza.
Amúgy meg lehet, hogy igazad van velem kapcsolatban, lehet, hogy nem. Erre még nem tudok reflektálni. Nem vetem el, ugyanakkor nem is tudok azonosulni. Megvizsgálom.
De köszönöm szépen a meglátásaidat, mert mindig elgondolkodok általuk is.
A szeretetnek - ezért kiemelten hálás vagyok - már elég sok szintjét megéltem és pontosan azért vagyok ott most, ahol. Ezt abszolút előnynek nevezném, még, ha sokszor kívülállóknak nem is így tűnik, hogy az. Sokféle kapcsolatot is éltem már, bár sajnos vagy nem sajnos a kapcsolat és a szeretet különválasztható nálam. Amit most élek azt tudom, hogy teljesen más, mint eddigi tapasztalásaim bármelyike. Egyszerre szűkít be és nyit ki teljesen a világra. Furcsa.
Neked is a legjobbakat kívánom!



Szia Ritocska!

Amit leírtál a gyerekekhez fűződő kapcsolatról, az nagyon hasonlít arra, amit azok mesélnek, akik magzati korban elveszítették az ikertestvérüket és velük maradt az iker lelke. Lehet, hogy érdemes volna családállításon tisztázni ezt. Lehet anélkül is, ha rámeditálsz vagy tudati kommunikációban rákérdezel.
Hm? Milyen ötlet? Vad?



Szia Rozsafa!

Én sohasem bánom a más vizeket, ezen egy percig se aggódj! Örültem, hogy megosztottad és köszönöm is.
A fizikai határban igazad van, hogy optimális idő a szülésre, a nőgyógyászom cseszeget is kitartóan. Én már a majdnem lemaradtam kategória vagyok, de bevallom nem bánom. Nem félek attól, hogy "jaj nem lesz gyerekem", még, ha épp így is tűnik. Különben imádom a gyerekeket, valami különös kapcsom van velük. Csak egymásra nézünk és valahogy értjük egymást. :)) Na ez aztán szép rám nézve. Sokat elmond, mi? Sebaj, vállalom. :D De szóval a lényeg, hogy nekem egy gyermek létrehozásához nem elég a mag, akármennyire szeretnék gyermeket, kétségbeesésből, időkorlát miatt vagy önzésből vagy egyéb indokból nem szülök.
Az egyedüllét is arra is szolgál, hogy önmagunkkal legyünk ténylegesen. De én immár érzelmi és intuíciós alapon élem az életem. A belső hang szavára figyelek és a belső tudásra. És azóta valahogy nem érdekel az idő. Volt bennem egy nagy adag aggodalom sokáig, tudod az a "jaj mi lesz" meg a tipikus "lekések, lekések", de ez lassan eltűnt. Nem ijeszt már az egyedüllét sem, akármennyire is érthetetlen mások számára (leszarom tabletta 1000 mg), hogy az "én adottságaimmal" (erre jön bennem a "mi van???" kérdés általában) így teszek. Ez az én döntésem. Ha akarom, megváltoztatom. Ha meg nem, így maradok. :)



Szia Ritocska!

Igen, a test, lélek, szellem hármasságában és integrációjában gondolkodom és ezt is gyakorlom. Nekem bevált, működik.
Az amit tudatalattiként írsz, vagyis minden, ami nem tudatos, azt a szakirodalomban tudattalannak hívják inkább.
Elvileg úgy van, hogy akármilyen eseményt bevonzhatsz, de gyakorlatilag csak akkor, hogy az energiamintázatodban domináns a tudatos tudatod teremtő ereje. Ez apróságokban általában minden további nélkül bír működni, a párkapcsolat szerintem nem ennyire szabad gyök, ahogy a munkahely sem, de az néhány fokkal szabadabb.

Pont a valahogy sosem sikerülő teremtéseken lehet felismerni a tudatunk, a saját világunk teremtésének összes faktorát. A világ fejlődésének csomópontjai a "párkapcsolatokon" múlik, ezért központi a szerepe. Ezt a lehető legkonkrétabban és szó szerint értem, emiatt számomra elfogadható, hogy viszonylag kötött a szabadság világában, de a döntés, hogy elfogadjuk-e a kapcsolatot vagy sem, mindig megvan.

Az egy egység teljesen jól működik, a szétválasztottság csak megélés kérdése volt, a szétválasztottság virtuális. Nem vagyunk szétvágva, a halak idejének volt feladata a külső egység megélése, a vízöntő korszaké a belső egység megtalálása, ami persze külsőként is manifesztálódik. Ebbe az irányba megyünk, ezért lett rövid idő alatt annyi egyedülálló ember, ezért lett lényegesen szabadabb a párkapcsolat, többszereplős lett a szex és utódgondozás területe is. Ezzel együtt új készségeket is el kell sajátítatni. A halak korszakban az egymás mellett kitartás volt a feladat, az elfogadás, összecsiszolódás, most viszont a párkapcsolatok szabadabbá válásával az elengedés központi kérdéskörré emelkedett. Régen a korai házasságkötés után tényleg csak a halál választotta el a házastársakat, mindent a párkapcsolaton belül, kis földrajzi mobilitás mellett kellett megélni szoros kötelékben. Most viszont több a partner, el kell tudni engedni, tudni kell újrakezdeni, meg kell tanulni egyként meglélni az egységet, stb, stb.

A pólusok nem léteznek, nem kell összeolvadniuk, régen sem ez történt. Az, ami felé tartunk a szeretet szabad és nem kisajátító megélése, önmagában egész emberek társulása a szeretet megélésére. Nem a másik lelki sebeinek flastromjai vagy a hiányait pótlók lesznek a partnerek, nem is a hiány és a fájdalom lesz az, ami összeköti a partnereket, hanem a szeretet maga. Amolyan Osho-féle vízió a férfiak és nők kapcsolatáról.

Az elképzelésed a párkapcsolatról azt teszi lehetővé, hogy csak olyan párkapcsolatot élj meg, ami az elképzeléseidben szerepel. Ezzel az elképzelésed, az elvárásod megakadályozza, hogy másféle kapcsolódást és partnerkapcsolatot megélj. Ha nem akar összejönni az ilyen pólusos, összeolvadásos, 50+50% big love, akkor lehet, hogy nem a partnerekben, hanem az elképzeléseidben kell keresni az okot.
Lehet, hogy már tudod, hogy nem csak önmagadban 100% vagy hanem partnerkapcsolatban is, így hiába igyekszel magadat betuszkolni az 50% szerepébe, már valójában nem hagyod, az 50% már neked régen kevés. Lehet, hogy a kiszemeltnek sem elég az 50%, lehet, hogy ő is önmagában egészként éli meg magát és nem fogja hagyni, hogy beletuszkold az 50%-ba. Lehet, hogy egyszerűen újra kell alkotni az elképzelésed a párkapcsolatról.

Bár, mint említetted, nem feszít az ügy, akárhogy is van, kívánom a szeretetet minden formában éld meg!
:)



Szia Ritocska!

Amit Istvánnak írtál, mélyen egyetértek veled. A szingli szótól rosszul vagyok én is. Bár nem sokáig de voltam egymagam én is. Ugyan azért amit Te írtál. El kellett fogadnom a helyzetet, így inkább egyedül maradtam. Jó pár hónapig egyedül lenni, amíg végig gondolod mi miért történt, amíg kiszellőzteted az agyad, arra szükség is van, de hosszú évekig biztos nem. Ráadásul ahogy múlnak az évek, futunk ki az időből, ezért egyre bizonytalanabbá válik minden. Nem véletlen, hogy bevállalnak nők gyorsan egy gyereket és, hogy az Apa marad e vagy sem már nem is érdekli őket. Borzasztó életforma. Nem jó így és igazából nyomon is alig követhető miért alakult így. Sajnálom azokat akik megszokják ezt a helyzetet, mert így valóban lemaradnak a lényeges dolgokról. Én úgy érzékelem nem kell olyan sokat várni és újra fiatalon köttetnek házasságok és gyermekvállalások. Akárhogy is nézzük a természet rendje, hogy 20-30 között a gyermek megszülessen, hiszen a testünk pont akkor a legerősebb. Energiánk, erőnlétünk, fittségünk akkor tetőzik.
Én 21 évesen szültem, és nem bánom. Most 40 fölött újra élem a saját életemet és ahhoz még erős és lendületes vagyok, hogy új célokat tűzzek ki, de gyermek vállaláshoz már kevésbé.
Bocsi, kicsit elkanyarodtam más vizekre.



Igen, remekül elvagyok. Mint

Igen, remekül elvagyok. Mint a befőtt.

Én igazából nem hiszek a sorsban és a tudatalattit nem csak egy memóriának gondolom. Persze az is, az előző életek tapasztalataival is, de "sorsprogramban" sem hiszek. Feladatban igen, olyanban, amit nem sikerült még elérni az előző életek alkalmával, hiszen ez a fejlődés útja és a tapasztalásé. Szerintem pont ott a lényeg, hogy akármilyen eseményt bevonzhatok, mindenféle korábbi "program" nélkül, sőt a törekvés pont ez kéne, hogy legyen, nem újra és újra játszani, hanem mindig újat és újat tapasztalni. Nem egy számítógép vagyok, hanem egy Szabad Akarattal rendelkező önálló lény, aki ezen a síkon is döntések halmazát teszi meg és valószínűleg más síkokon is. Hitem szerint külön felettes én sem létezik, az, amit ezt jelenti számodra, az számomra ugyanúgy a tudatalatti, bár sok helyen találkoztam én is a "szentháromság" eszmével, de számomra a fizikai sík a 3. vagyis a test és a pszichikai sík csak két összetevőjű. Talán könnyebb ezt hinnem, hogy egyszerűbben tudjam összehangolni, lehet.
Ugyanakkor a tudatalattik összekapcsolódásában is hiszek, avagy a közös tudatalatti eszmében és én inkább ezzel magyarázom az intuíciós tudást és nem "programokkal". Vagyis egyszerűen, ha már informatika, "letöltjük a szükséges információkat", amik egyébként mindig rendelkezésünkre állnak. Ugyanakkor annak ellenére, hogy ezt most így fogalmaztam meg tőlem bevallom, az ember informatikai alapokra helyezése nagyon távol áll. De megintcsak ez én vagyok. Ez csak az én hitem az eddigi megfigyeléseim, kutatásaim és tapasztalataim alapján.
Ha azt vesszük, ez mind csak találgatás egyelőre valójában. Van, aki ezt írja, van, aki azt. Van, aki szerint Osho tanításai nagyszerűek, van, aki szerint Tolléé, van, aki szerint másé és van, aki egyszerűen csak kialakít magának egy hitet és azt vallja és aszerint igyekszik gyakorlati szinten saját maga számára megfelelő életet teremteni (vagy nem is igyekszik egyáltalán).

A párkapcsolat ugyanakkor szerintem valami egész más szint és egész más feladat. Ott nem csak az egyén a meghatározó. Biztos ismered a viccet, hogy már 50%-ig összejött, én már akarom... Ez nagyon igaz valójában.
Ugyanakkor a párkapcsolatok is persze csak egy tapasztalás, de azt gondolom, hogy a legmagasabb szintű tapasztalás bizonyos szempontból. Hiszen nem sikkadnék el a két fél, a két pólus összeolvadása felett, amire önmagukban nem képesek. Az emberi lény egy önálló kis egység, de ez az egység mégsem teljes önmagában, hiszen abból adódóan, hogy 2 nem létezik, nem tud önmagában egész lenni...

Furcsa, annyi dolgot olvastam már, annyiféle variációt hallottam mindenre és mégis minden alkalommal rádöbbenek, hogy mennyire semmit sem tudok. :)



Szia Ritocska!

Hát, Ritocska, úgy tűnik a párkapcsolati mizériával is jól elszórakoztatod magad, nem unatkozol. Ideális terep a fejlődésre. Még szerencse, hogy látod a valódi szándékod. Szerintem a nem szinkronban lévő igazik mindig tökéletesen alkalmasak a klisékhez rettentően ragadó, ám annál rögvalósabb kapcsolatok kikerülésére.

Igen, gondoltam, hogy a sors nem kellően kezelhető fogalom. A sorsot sokan a saját életük felelősségének felvállalása alóli kibúvónak használják, nekem viszont energiaminta, pont úgy, mint a tudatalatti vagy a tudatos tudat szándéka. Hogyan vonzol be olyan eseményeket az életedbe, amit a tudatos tudatod sosem tervezett és nincs múltbéli programja? A tudatalatti nem tervez, a tudatalatti emlékezik. Az aki tervez, az a felettes én, akivel a tudatos tudat csak speciális állapotban bír kapcsolatba kerülni. Megérzések útján viszont kommunikál velünk hétköznapi szituációkban is. Számomra a tudatos tudat (jelen), a tudatalatti (múlt) és a felettes én (jövő) együtt játsza az élet nevű revüt, csak integrálni kell, ennyi a feladat. Szerintem megtapasztalható minden eleme és a hatásmechanizmusuk is. A párkapcsolat annyiban speciális, hogy a felettes én a kerítő, sokkal kevésbé a tudatos tudat, a játszmákba belekergetésben viszont a tudatalatti a nagymenő, a tudatos tudat pedig élvezkedik vagy szenved, esetleg mazochista és a szenvedést élvezi.

Megjegyzem, hogy az OSZK felét biztosan a tudatos tudat eme tevékenységének kötetei töltik meg, a verseskötetek 99,9%-a biztosan erről szól, minden magára valamit is adó tévétársaság külön (könny)csatornát is fenntart a témának.
:)



Szia Nux Vomica!

Köszönöm szépen a kimerítő válaszod. Sok dologgal újra egyetértek. Néhánnyal csak azért nem, mert néhány olyan magyarázatot, ami túlságosan elrugaszkodott a bizonyítható dolgoktól, azt már nem tudom elfogadni. Ez az én szűklátókörűségem, de vállalom.
Egyébként csak kíváncsiskodtam, ha nem haragszol meg érte. Azért alapvetően nagyon érdekel mások véleménye, különösen, hogyha Hozzád hasonlóan fejlett lelkek tisztelnek meg azzal, hogy megosztják velem a gondolataikat és tapasztalataikat.
Különben egy részről meg mókás, amit írsz (na nem azért, mert nevetséges, csak az egybeesés miatt mulatok kicsit), mert én magam is a férfiak nagy részével képes vagyok arra, amit az ismerősödről írsz. Ugyanakkor nekem menne a kapcsolatlétesítés is csak az a baj ezzel, hogy én közben rájöttem (visszaemlékeztem???) a feladatomra és így nem próbálkozok ezzel, mert más dolgom van, úgymond felesleges dolgokkal nem töltöm az időm. Mondhatni megtaláltam az én igazimat, de pont a szinkronicitással vannak komoly gondok. Ezért is "interjúztattalak" Te hogy látod. Én is elég sok kérdésre akadtam ezen a téren az utam során és mivel ezzel van dolgom, hát valószínűleg még többre fogok. :)
De köszönöm még egyszer, hogy megosztottad, valóban hálás vagyok érte és értékesnek találom és van, ami más megközelítés, mint, amivel eddig találkoztam, vagyis igenis mondtál újat. :)



Szia Ritocska!

Nem tudom, hogy ezek hogyan vannak. Részemről teljes a bizonytalanság ez ügyben.

Az egyik barátnőm, igazán csodálatos nő, nála pozitívabb beállítódású és gondolkodású emberrel még nem találkoztam. Általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, de ebben az életében még nem volt tartós kapcsolata. Hol van, hol nincs az életében fickó, de képtelen arra, hogy tartós kapcsolata legyen. Mindent tud a teremtésről és van, amit nagyon profin tud, például szeretőt találni, tudatosan teremti pontosan olyan szeretőket, akikkel csodálatos a testiség minden szintje, de képtelen tartós kapcsolatot teremteni. Gyakorlatilag pár óra alatt összefut a vágyott szeretővel. Sokat gondolkodtam azon, ha ilyen profi valaki, akkor miért pont az nem megy neki, amit elvileg a legjobban szeretne, a tartós kapcsolat?

Mivel sokáig nem hittem a sors létében viszont hittem a szabadságban, eljutottam oda, hogy nem csak most teremtünk, hanem van a sors is, amit sokkal korábban teremtettünk magunknak és az is velünk dolgozik, benne van az energetikánkban. Nem kőbe vésett a sors, de a párkapcsolatok kulcsprogramjai az életünknek. A legtöbb leckét a párkapcsolatainkban élhetjük meg.

A szinkronicitás nem egyszerűen azt jelenti, hogy harmóniába kerülünk a másikkal, hanem azt jelenti, hogy harmóniában vagyunk a saját életprogramunkkal is.

Nem tudom pontosan hogyan működnek ezek az ügyek. Fogalmam sincs, hogy mi kell ahhoz, hogy valakinek párkapcsolata legyen. Meglehet, hogy a legideálisabb társat akarjuk megteremteni magunknak, csakhogy nem sétagaloppozni vagyuni itt, hanem tanulni és általában nem az igazit programoztuk be a sorsunkba, hanem azt, aki által a legtöbbet tanulhatjuk. És meglehet, hogy vannak, akik nem a párkapcsolaton keresztül vagy a gyereken keresztül vállaltak be feladatokat.

Ebben az életben nem efajta dolgokat élek meg a párkapcsolatban, ezért nekem mindig nagyon rejtélyes a tartós egyedüllét. Nekem az összes kapcsolatom olyan volt, hogy találkoztunk és tudtam, hogy igen. Voltaképp elfogadtam a kapcsolatot. Ezért nekem az az érzésem, hogy az, hogy van-e párkapcsolatunk vagy sem, az elfogadáson múlik. Persze azt is tudom, hogy van, aki mást vállalt be.

Viszont soha nem muszáj a sorsporgramot élni. Mit lehet helyette? Tudatosodni és nagyon biztosan, gyakorlatilag tudat alatt futó programként kell működnie a párkapcsolattal kapcsolatos pozitív programnak, különben elhúzzák az egyébként futó automatikus párkapcsolat programok. Gyakorlatilag az a feladat, hogy sorsprogramban lévőket felül kell írni a tiszta szándékkal.

A magam részéről azt gondolom, hogy a sorsprogram és a tudatalattiban tárolt tapasztalatok és futtatott programok mellett és ellenére az a feladatunk, hogy itt és most, minden helyzetben megtaláljuk a magunk boldogságát. Az érzéseinket viszont komolyan kell venni, ahogy írod. Ha jó érzéseink vannak a saját életünkkel kapcsolatban, akkor éljük és kész. Ha viszont vannak rossz érzéseink, akkor azok azt jelzik, hogy változtatásra van szükség, valami nem jó nekünk. A rossz érzések a jelzői a veszélynek és önámításainknak, a jó érzéseink pedig megmutatják, hogy innen merre menjünk, és természetesen a jó érzéseink felé menjünk. De ezzel nem hinném, hogy újdonságot mondtam neked. Szerintem ezt magad is így gondolod, sőt tán éled is.

A keresés közben, amikor úgy érezzük, hogy a másik pont nekem való oposszum, akkor szabad-e manipulálni azért, hogy felfigyeljen és igent mondjon? Nem tudom, csak azt tudom, hogy magad is kérdezed, hogy szabad-e befolyásolni a másikat, szerintem legbelül úgy tudod, hogy nem. A párkapcsolatban a hatás és visszahatás nagyon erős, nem kérdés. A lényed biztosan valamilyen hatással, valószínűleg erőteljes hatással bír a kiválasztottra. Ez normális. A kapcsolat kialakítása érdekében viszont nem hinném, hogy ajánlatos manipulatív eszközökhöz nyúlni. Azt gondolom, hogy a női praktikák megengedhetők, játszani lehet, játszmázni viszont nem érdemes, az mindig visszájára sül el. A kapcsolat felütését később nagyon nehéz felülírni.

Az energetikai befolyásolás akár fehér, akár fekete mágia, nem megengedett, arra való a telefon és a beszélgetés, hogy közvetlenül tisztázzuk a dolgokat. Szerintem a szerelem nem olyasmi, amihez ilyesmire szükség volna, bár láttam már "érdekes" kötéseket.

Szóval, Ritocska, azt gondolom, hogy nagyon tudatos női személy vagy, vonzó és okos, megtalálod és igent mondasz a szerelemre is. Amint találkozol vele tudni fogod, csak bízz a megérzésedben és hallgass a belső hangodra. Az, amikor százzal rástrartolsz teljes bizonyossággal nem szimmetrikus kapcsolatra, akkor élvezz benne mindent, amit számodra örömet okoz, csak tudd, hogy ezekben lecke is van. Hogy mi, az ki fog derülni. Sokszor az önbecsülésé, de sok más is lehet. Fel fogod ismerni, megoldod és továbblépsz. A következő megérzésben ugyanúgy bízz, mert mind erre való, és arra, hogy közben érezd jól magad. Bár gondolom nem mondtam semmit, ami újdonság lenne.
:)



Kedves Nux Vomica!

Köszönöm, hogy megint olvastál, köszönöm a hozzászólást is, mert egyet is értek és tanultam is belőle.
Igazad van a szinkronnal kapcsolatban is. A megfelelő partnert nem elég megtalálni, szinkronba is kell vele lenni, különben az egész nem működőképes. Ugyanakkor bennem azért felmerül a kérdés mindazzal kapcsolatban, amit leírtál, hogy elég-e mindez. Illetve, hogy képes-e egy személy létrehozni valakivel a szinkronicitást önfeladás nélkül és, hogy a másik Szabad Akaratára van-e lehet-e, etikus-e a bármilyen szintű befolyás(?), hatás.
Ha esetleg olvasod ezt, kérlek, hogy válaszolj erre, mert komolyan érdekelne. :)



Szia Ritocska!

Eszméletlen jókat írsz. Valóban a tudatalatti, mindaddíg, amíg felszínre nem hozzuk, fel nem neveljük a belső kölyköt, egészen addig mindent tudatos elhatározást képes felülírni, hiszen nem tartjuk kontroll alatt, de nem is kontroll az érdekes, hanem az integráció.

Egyetlen dologgal szeretném még kiegészíteni a fent leírtakat. A Föld egy nagyon érdekes hely és feladokat bevállalva születtünk le és ennek legnagyobb része a szülőkhöz és a párkapcsolathoz, valamint a munkahelyhez, a kreativitás megéléshez kötődik.
A sorsprogram nem része a tudatalattinak, de a bevállalt sors ugyanúgy része a kisugárzásunknak, mint a tudatalattink. Emellett figyeni érdemes arra is, hogy a vonzás törvénye mellett érvényes a szinkronicitás elve is.

Párkapcsolat esetén ez azt jelenti, hogy a tudatos teremtésünk akkor válik valósággá, ha a szinkronban van a sorsunkkal. Jobb esetben észre fogjuk venni, hogy mi dolgunk van még, rosszabb esetben elkezdünk kételkedni magunkban és teremtő képességünkben. A szinkronicitás nem csak időhöz, hanem rezgésmintázathoz igazodik. Mindig olyan párkapcsolatunk van, ami a kisugárzásunkban benne van. Mivel nem ismerjük a sorsprogramunkat, ez többnyire meglepi, de nem bebetonozott, mindig választhatunk. Párkapcsolat esetében emiatt rendkívül nehézkes a tudatos teremtés.

Rövid távú ismeretségre, akár ismerkedős szájtokon is bármikor bevonzható akármilyen partner, tartós kapcsolat azonban akkor lehet belőle, ha engedelmeskedik a szinkronicitásnak is.

Azzal egyetértek, hogy a hely kialakításával még nem érkezik meg a partner, főleg ha a hiányát és nem a jelenvalóságát éli meg valaki, viszont aktív Vaszati elveket alkalmazóként a térenergiák hatását és formálását fontosnak tartom. Minden erő és cselekvési szabadság a mi kezünkben van, ugyanakkor számolnunk kell más hatásokkal is. Ezeket a külsődleges hatásokat mi magunk vonzzuk be az életünkbe és szemléletváltással meg is szabadulhatunk a negatív erőhatásoktól. A tér a bensőnkhöz igazodik, a bensőnk tudatos megváltozását kövessük le a mindennapi tereink formázásában is. Így, ha valaki férfit óhajt az életébe, akkor a ház keleti fertályát kell rendbetenni és a férfi energiáknak megfelelő bejáratot és megfelelő áramlást biztosítani. Ha valaki nőt szeretne az életébe, akkor különösen ügyelnie kell az észak tisztaságára, nyitottságára, rendezettségére a megfelelő energiák beáramlását biztosítandó. Mellesleg a pénz is északon lép be a házba, a jóléthez is szükséges a könnyű és nyitott észak.



Szia István!

Köszönöm értékes hozzászólásod és persze azt is, hogy olvastál. :)
Tudod István, annak ellenére, hogy régebben voltak kényszerházasságok, valahogy mégis jobban működtek a párkapcsolatok. Már nem a kényszerházasságok, hanem mondjuk a szüleim korában meg picit korábban már szabadabban kötött házasságok. Én a hibát ott látom, hogy a nagy női egyenjogúságban a nők könnyedebbek is lettek. Könnyebben megszerezhetőek, sőt néhol ők maguk veszik fel a férfi vadász szerepét. Ez a férfiakra hogy hat? Igen? Egyenlőek vagyunk? Nincs is igazán szükséged rám? Jó, akkor ehhez méltóan bánok veled!
Ráadásul a modern élet, ahol mindenki pénzért akar szeretetet vásárolni... Ilyen autóm van, én jó csávó vagyok egyből. Döbbenet számomra! Azzal akarják szerethetővé tenni emberek magukat, hogy megteremtik ehhez a környezetet, addig változtatják külsejüket és egyéb tartozékaikat, míg szerethetővé nem válnak... Pedig mondjuk egy férfinél a ruházat, a szép autó, drága óra meg egyebek még senkit sem tesznek szerethetővé. Ugyanakkor meg feléled a gyanú is egyúttal: mi van, ha csak ezekért szeretnek???
Minden elkezdett a szerzésről szólni, a hódításról. A kompenzálásról. Attól lesz vki jó pasi, hány nőt visz ágyba. Attól lesz vki jó nő, hány jómódú és neves és "elismert" férfival volt dolga... Nem tudom, ez számomra elkeserítő.
Egyébként annyit még hozzáteszek, hogy bár én jelenleg egyedülálló vagyok, sértésnek veszem, ha a szingli kategóriába sorolnak. Én a "szingli" életérzést ezt a szex és new york, meg Terézanyu dolgot egyszerűen szánalmasnak érzem. Azt, ahogy nők (és férfiak is) hirdetik mennyire jó is egyedül lenni, mert mindent megtehetnek és szabadság és hawaii érzés, miközben kétségbeesetten randiznak fűvel fával, hátha mégis megtalálhatják az "igazit", de ha nem jön össze, akkor a szabadságigényüket rángatják elő fülénél fogva és közben titokban mohón irigykednek mindazokra, akik párkapcsolatban élnek...
Én beismerem, hogy egyedülálló vagyok, de azt is, hogy ez kényszerpálya. El kellett fogadnom egy helyzetet, azért, hogy hű maradhassak önmagamhoz, de közben az érzéseimhez is. Mert én az a régimódi "barom" vagyok, aki hisz a szerelemben, hisz a jól működő párkapcsolatban (a rengeteg negatív példa ellenére is) és hisz abban, hogy csak egy "igazi" van és hisz abban, hogy minden céllal történik. :)
Hú, tényleg órákig lehetne erről beszélgetni! :))
Köszönöm még egyszer. :)
Sok sikert Neked és a legjobbakat!



Szia Ritocska! Minden

Szia Ritocska!
Minden mondatodhoz egy külön misét lehetne fűzni. Annyira eltaláltad.
Számomra úgy tűnik egyre nagyobb kihívást jelent az embereknek az ideális társ megtalálása. Elég, ha megnézed a nézetségi mutatókat.
Míg régebben a társadalom vagy a gazdasági helyzet rákényszerítette a házasságot az emberekre, ma már nem kell bele ugrani egy kapcsolatba csak azért, hogy ne nézzenek ki a munkahelyen vagy, mert nincs hol lakni, stb. Sajnos sokan éltek le úgy életet, hogy elvoltak egymással, (mint a befőtt) mert ez jutott vagy már nem volt más. Kifutsz az időből! Sürgetett a környezet.
Manapság: egyedül élsz? Na és szingli vagyok! Lassan divat lesz. Ami nem volna baj, mert lehetőségünk nyílik azt az embert megtalálni, akit magunk mellé elképzeltünk, akivel ásó, kapa, nagyharangig… Lehet, hogy ennek lesz a következménye –hosszútávon- a válások csökkenése, a népesség mentálhigiénés állapotának a javulása. (De optimista voltam.)Na, nem úgy, hogy nem köttetnek házasságok illetve tartós kapcsolatok.
De azt az egyet megtalálni! Itt jön a feladat. Ehhez keresnek sokan támogatást, segítséget, technikákat, példákat. És mivel életünk egyik súlyponti kérdéséről van szó, nagy odafigyeléssel, elégé komolyan vesszük a dolgot. Hát csoda a görcsös akarás, a folyamatos (sürgető) koncentráció, a hatékony módszerek keresése, válogatása? Mert, hogy egy tökéletes, boldog kapcsolat az nagyon jó, de még jobb, ha már „tegnap”létre jött. És, hogy ne legyen ilyen egyszerű, a dolog, nem egy autóról van szó, amit jó érzés birtokolni és örülök neki. Bejönnek a képbe olyan igen erős érzelmek, mint szerelem, vonzalom, vágy, akarom (csak)ŐT. Akit kapott már totál telibe az tudja, milyen. Ez megbonyolítja egy kissé a dolgot. Vagy inkább félre tudja vinni? Hogy lehet a józan mérlegelő, ítélő kepeséget megtartani, a helyes, célra vezető utat megtalálni? Engedd el az érzést és minden rendbe jön! Tényleg? Kösz, hogy szóltál. Mást nem üzentek? (Ez nem rád vonatkozik.) Ez sem olyan egyszerű történet, mint egy lufit kidurrantani.
És sorolhatnám még…
Sok jó tanács és értékes hozzászólás van az oldalon. Ezzel szemben a kérdések meg csak gyarapodnak.
Igen, azt hiszem ez a téma sokáig aktuális lesz még.
Sikeres, szép napot mindenkinek!



De ér az is. :)

Katie Byron valóban nagyon hasznos, teljesen egyetértek. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)



A filmet láttam...

....viszont:))))
Az nem ér?:)))

Amúgy meg párkapcsolati témában én is nagyon szeretek kutakodni:)
Nekem az átütő segítséget Byron Katie adta meg(Négy kérdés, Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem?)
Majd a Titkot is elolvasom, csak annyi elmaradásom van már olvasnivalók területén, hogy győzzem kapkodni a fejem:)

Amikor az ember eljut egy bizonyos szintre, akkor vágyik az ezótól való távollétre, és mire visszajön, tele van a piac átütőbbnél átütőbb dolgokkal:)



Kedves Csemete33!

Köszönöm, hogy olvastál, a hozzászólásod és bár ez csak vicc, de én ezért is külön hálás vagyok, azt, hogy az idézettel felhívtad a figyelmem egy elütésre. :))
A legjobbakat Neked! :)



Szia Mó!

Nem gondolom, hogy szégyen lenne, hogy nem olvastad a Titkot. Csak egy picit, - ha megengedsz ennyit és egy pici kuncogást, amiben kérlek, ne érezz rossz szándékot, mert nincs benne - furi, hogy a the secret oldalon vagy. Mindegy ez, a lényeg, hogy itt vagy és rátaláltál. Örülünk Neked! :)

Én a Titkot nem tartom Bibliának, csak egy jó alapnak. Általában az emberek többségét ez a könyv indítja el ezen az úton, de ugyanakkor nagyon hiányos is egyben. Amolyan elindít, aztán meg jól magadra hagy néhány téveszmével. Egyébként komplexen jellemző ez rá, nem csak a párkapcsolati témakörre.

Én azért emeltem ki ezt, mert nekem is ez a kutakodási területem és, ha szabad így fogalmazni a szívügyek állanak legközelebb a szívemhez. :)) És a téma valóban óriási, minden szempontból.

Köszönöm, hogy olvastál és az értékes hozzászólásod is.
A legjobbakat!

Ui: A Titok könyv szövege fent van itt az oldalon is, ah mégis megkívánnád egyszer. ;)