siker

Használd fel félelmed erejét

Használd fel félelmed erejétLehet, hogy ezt az írásomat most nem fogod szeretni. De az is lehet, hogy nagyon. Vagy most még nagyon utálni fogod, de később úgy fogsz vélekedni róla, hogy ez az írás volt az, ami végérvényesen arra ösztönzött, hogy elindulj életed megváltoztatásának, igazán nagyszerűvé tételének az útján.

Tudom, hogy rengeteg értékes könyvet és cikket olvasol. Talán hanganyagokat is hallgatsz, videó anyagokat és filmeket nézel, esetleg előadásokra, szemináriumokra és tréningekre is jársz. Lehet, hogy mindez már évek óta tart, mégis úgy érzed, még mindig hiányzik valami. Még mindig hiányzik az áttörés, és még mindig nem úgy élsz, ahogy igazán szeretnél. Tovább »

Boldog Baba

boldog babaEgy brit felmérés szerint, amelyben 500 férjet és feleséget kérdeztek ki, az újszülött egy éves koráig minusz 68 nap alvás jut a kezdő szülőknek. Lehet másként? Igen lehet. (2007 áprilisi írásom)

Kimerültség babasírás miatt címmel olvastam az Új Néplap március végi számában egy cikket, amely egy brit felmérésre alapult. "Az első gyermekes újdonsült szülők naponta átlagosan másfél órányi alvást veszítenek az apróság érkezését követő évben." Lehet-e ez másként? Tovább »

Ho'oponopono a gyakorlatban

Joe Vitale a következő levelet osztotta meg az olvasóival a blogján: Tovább »

Hatalmas nyeremény

pókerSziasztok! :) Ezúttal pókerről írok, de nem csak pókereseknek! Tanulságos pókerezést fejeztem be pár perccel ezelött. És a tanulság, nem csak a pókerről szól. Ez a tanulság, akár egy útravaló is lehet néhány ember számára. Legyen hasznos számotokra is! Írás közben derült ki számomra, hogy nem csak a friss tanulságot osztom meg veletek, hanem korábbiakat is. És ezek a tanulságok, az életről is szólnak.

Imádom a pókert! :) Sokféle fajtálya van, én No Limit Texas Holdemet játszom. Tovább »

Belső dialógus

belső dialógusKemény téma! A napokban több jelet is észrevettem, többféle inger is ért, kaptam inspiráló mondatokat indirekt, és kaptam konkrét "felszólítást", kérést direkt is, hogy írjak ilyen témáról. Hát nem könnyű, de megírom erről is az elmélkedésem. Ebből mi sül ki.............? Na, meglátjuk. A napokban több írást is láttam amik hasonló- , vagy ezzel a témával foglalkoztak. Lejegyzem az én "verzióm", közzé teszem az én meglátásomat ezzel kapcsolatban. Nem fogok minden kérdésre választ adni, sőt!!!! Szerintem inkább újabb kérdések fognak felmerülni az írásom után. Az meg végülis jó. Ugye....??? Szerintem igen! Mert tovább lendítik a gondolkozást az adott témával kapcsolatban, újabb kérdéseket vethet fel az emberekben, és válaszok is előkerülhetnek....... Minden kérdésre, minden válasz bennünk van. Minden bennünk van! Tovább »

Teremtés bejött... de csaltam :)

teremtésHááát... Nem is tudom hol kezdjem... Bejött a "telefon-teremtés" kísérlet, de közben rájöttem, hogy csaltam. Így ez már nem lehet igazi bizonyíték...
Persze, bekamuzhatnám, hogy így, meg úgy történt és dejó... De igazából nem meggyőzni akarok senkit, hanem leírni a tényeket...

Tehát a tények a következők:
Felhívott a Vodkafon, hogy fizessek. Közben felhívott egy másik Vodkafonos "csoport", hogy régi kedves ügyfelük vagyok, ezért vásárolhatnék kedvezményesen telefont. LOL :) Ezek tiszta hülyék, de mindegy... :P Tovább »

Csak röviden...

csak rövidenAz alapvető elgondolásom az volt ezzel a bloggal, hogy úgymond "dokumentáljam" a vonzással kapcsolatos kísérletezéseimet, és tapasztalataimat. Elhittem, hogy működik, de írásban jobban, részletesebben át lehet adni a dolog lényegét. Ez volt az eredeti terv...

Írtam már, az első bejegyzésben, hogy asszony már jól le is teremtett, hogy milyen fanatikus vagyok, meg ilyesmik. Megnézte a filmet, Tovább »

Amikor minden jól alakul...

titokKöszönöm! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!
Mindent, de mindent köszönök!!!!!!!
Köszönöm, Univerzum! Köszönöm, Titok oldal! Köszönöm Nektek! És köszönöm ÖNMAGAMNAK!!!
Ha minden jól megy, valahogy nincs kedve az embernek írkálni... Nem jönnek a szavak. Pedig érzem, hogy annyi minden van bennem. Annyi mindent szeretnék elmondani. Legfőképp a hála érzése tölt most el...
Amikor picit, vagy picit jobban visszazuhansz, idejössz. Írsz valamit, egy bejegyzést, egy pozitív történetet, vagy bármit, amitől reméled, hogy feljebb visz. Vagy csak olvasgatsz, és ha nem is leszel tőle olyan happy, de eltölt egy fajta nyugalom, és először a remény, majd a tudat is rád talál, hogy bizony, Tovább »

Eddigi teremtéseim. Most akkor ez működik? Túl sok a véletlen...

eddigi teremtéseimElhatároztam, hogy blogot fogok írni arról, mit teszek, mit érzek, mit gondolok. És leírom azt is, hogy mi történt velem. Így bárki szabadon eldöntheti, igaz(-nak érzi)-e ennek a bizonyos Vonzás Törvényének a létjogosultságát.

Hadd üdvözöljek mindenkit, aki rákattintott a postomra. :)
Hiszem, hogy se én, se Te nem véletlenül találtál ide. Hiszem, hogy nem véletlenül akadtam rá egy könyvre, aztán a "hívő" emberekre, az új munkámra, és végül a filmre, amit az új főnökömtől kaptam. (A Titok:) Tovább »

Egy Nobel-békedíjért pedálozok

Sandra Horváth készítette velem ezt a riportot 2006 szeptemberében. Semmi olyat nem mondok el benne, amit addig is ne vállaltam volna nyíltan, de sokaknak még is meglepetés lehet némely információ. Tovább »

Címkék:

öröm

sziasztok

előző blogban írtam hogy elkészült az Így működtesd a vonzás törvényét című könyv alapján a célmappám
igaz még apróbb finomítások kellenek, de kész :D
szerepelt benne egy cél miszerint Pongor-Juhász Attila előadására nyerni egy belépőt. Tovább »

Kiállítás

Kedves Mindenki!

Sokan jelezték, hogy nem tudták, hogy lesz kiállításom. EMBEREEEK, szombaton (március 7-én) a Harmónia Műhelyben megmutatnám annak, akit érdekel, hogy miket festegetek. Bárki jöhet, bár a Műhely kapacitása kb. 40 fő, de sok jó ember... :-D
Puszi Mindenkinek!

Egy álom!

Sziasztok!

Én nem egy tanulságos történetet, vagy bölcs mondást fogok átadni nektek és néhányan talán nem is fogjátok jó szemmel nézni ezt a beírást, de szerintem ti is tudjátok, hogy amikor láthatáron van egy álom megvalósulása, akkor az embernek mindent meg kell tennie érte! Tovább »

Nincs kudarc csak késlekedő siker

nyeremény, pozitív gondolkodás, sikerElőző blog bejegyzésemre jött egy válasz, hogy néha a Hitünk tüze nem ég, nem rezeg megfelelő intenzítással. Ezzel csak az a baj ha a Hitünk nem hajt eléggé akkor a Vágyott dolgot hiába Várjuk el nem jön.
Erről szól Helene Hadsell Nyerhetsz című könyve, melyet ajánlani tudom.
Helene egy Amerikában élő nő aki szinte minden nyereményjátékot megnyert amin csak elindult, és nem csak ő hanem egész családja is. Tovább »

Hogyan vizualizáljam ???

Van egy konkrét személy, akit meg szeretnék hódítani, de nem tudom hogy mit vizualizáljak vele kapcsolatban (:
Kérlek adjatok ötleteket ! (:
Köszi ;)