Tündérkertek 2.

BükkBükk:
nem lehetett nem észrevenni mikor megérkeztünk. A hatalmas hegyorom az égig csúcsosodott. Szürke és büszke sziklafal. A drámai hatást erősítette a szembe jövő Felhőtorony. Teteje, mint egy szellemfa túlburjánzott lombkoronája, alja pedig, a víz alatt lévő csónakfenék. Mögöttünk a Nap szórja szét aranysugarait... Eltörpültem.
Az ego szívinfarktust kapott, és elhalt az aszfalton. Nem vágytam másra, mint a madarakkal repülni a szikla és a felhő körül. Eggyé szerettem volna válni azzal, amit láttam és éreztem. És fölkapott valami magával. „Boldog vagyok”… dobogta bennem a szív.
Szilvásváradon szálltunk meg. A vendégház kívülről barátságos, belülről családias kisugárzása ellazította az embert. Amolyan érzelmi- wellness- t kapott bárki, ki betért és megpihent. Szobái takarosak és egyszerűen komfortosak.
Reggel az ágyban felülve csak a hegyeket lehetett látni. Hol nem áll tanyaház ott erdő van, melynek nagy részin a Fény(l)őfák csoportjai székelnek.
Délelőtt elindultunk kirándulni. Az Október végei természeti látvány festői volt. Beléptünk Paál László és id. Markó Károly festők közösen alkotott világába. A hegyi utakon mentünk. Onnan jobban rálátni a tájra. Szakaszonként haladtunk, kattintgattuk a fényképezőgépet. Egyik oldalról a másikra rohangáltunk. Hogy hány féle színt láttam? Fogalmam sincs… A völgy szinte egyetlen fából állt,óriási lombozattal, milliárd színes levélkével… (Talán Munkácsy is erre járt… (?))
A szalagkorlát mentén haladtunk fel… A fák közt őzek kísértek minket. Közel voltak. Tudtam, ha csak egyetlen lépéssel közelebb lépnék feléjük elillanna ez a pillanat, mint a nyár illatának szellemei… Ők pedig tudták, hogy tiszteletbe tartom azt a bizonyos fizikai teret, ami köztünk van. Azt hiszem így bújhattam a legszorosabban a szívükhöz… Mert van olyan lény, akit csak szerető pillantással lehet simogatni; egyáltalán megérinteni. És ezzel be kell érnünk. Igen. Cserébe egy tiszta Élet auráját élvezhetjük. És mi is megtisztulhatunk.
Este nem ritka a Köd átláthatatlan selyem függönye hegyekben, völgyekben. Gondoltam megkérem a Levegő Szellemeit tegyék tisztává legalább az utat előttünk. A függöny szétnyílt és élesen kirajzolódott az út mente. Mellettünk a tejfehér Köd… semmit sem látni, hiába hunyorgok. Kicsit mintha két tér között utaznánk. Végül is azt tesszük.. Csak suhanunk le és fel. Mintha nem lenne talaj…
Hirtelen kerültem vissza az otthonomba. Feltettem a képeket a gépre. Megnéztem, majd kitöröltem azokat. Vágyakozás és az Űr telepedett mellkasomra. Aztán felidéztem Lelkemből a történteket és megéltem. Még egyszer. Elégedett vagyok…

CsatolmányMéret
Osz a Bukkben 58,5x43,2cm olaj vaszon magantul ajdon.jpg67.84 KB

Hozzászólások



Én vagyok hálás, hogy

Én vagyok hálás, hogy tetszik. :) Hamarosan bekötik a netet új otthonunkba. Most Édesanyámnál vagyok, onnan írogatok. :))



Köszönöm!

Méééééég! Minden napra még ilyen történeteket kérek szépen! Imádom az írásaidat!
Köszönöm :)