Valódi szerelem, vagy egoista önbecsapás?

Érdekesnek találom a kérdést, s már egy ideje egyértelmű gondolatok fogalmazódnak meg bennem azzal kapcsolatban, vajon hogyan is működik nálunk, embereknél a szerelem bevonzása, és az illető régi szerelmének újra bevonzása. Nos, korántsem olyan egyszerű a dolog szerintem, mint sokan gondolnák, a játék soktényezős, s a kérdésbe legalább olyan nehéz belelátni, akárcsak az univerzum végtelen ok okozati hálózatának teljességébe. Hogy-e gondoltai fonál mögé kicsit bekukkantsunk, mit is jelent ez, Andrej Tarkovszkij filmrendező naplójából gépelnék be egy zseniális részletet:
"Mit jelent az igazság? Mi az igazság fogalma?

Valószínűleg valami olyannyira emberi, aminek objektív, emberen kívüli nézőpontból minden bizonnyal nincs megfelelője. És ha egyszer emberi, akkor ez azt jelenti, hogy korlátozott, anyagi értelemben teljes egészében behatárolják az emberi lét korlátai. Képtelenség kapcsolatba hozni a világmindenséggel azt, ami emberi, így például az igazságot. A saját korlátaidon belüli (euklédeszi értelemben vett és a végtelenséggel szemben jelentéktelen) nagyság elérésével bizonyíthatod, hogy mégiscsak ember vagy. A jelentéktelen ember nem törekszik lelki nagyságra. Mezei egérre vagy rókára hasonlít. A vallás az egyedüli szféra, amelyet a nagyság meghatározása érdekében tárt fel az ember. De "az a legmagasztosabb a világon, ami nem látható, nem hallható és nem tapintható" - mondta Lao-ce. Az elérhetőség határain túli végtelen törvények, vagy a végtelenség törvényei értelmében Istennek mindenképpen léteznie kell. A határtalanság lényegének érzékelésére képtelen ember számára Isten ismeretlen, megismerhetetlen. Erkölcsi értelemben Isten - a szeretet."
Tehát ilyen értelemben a szeretet a szabadság, s megszabadulás, tökéletes teljesség, öröm, boldogság, mint ahogy ezt már sokan el is mondták, de kézség is arra, hogy minden elvárást, és projekciót feladjunk! Nem lehet pl. csak pozitív rezonanciákat kívánni a másiktól. Ez egy duális, tehát kettősségen alapuló világ, s ugyanúgy része a negatív és a pozitív is. Fény és sötétség. Önmagában egyik sem létezhetne a másik nélkül. Ezért nem értem, miért hiszik azt sokan, illetve miért él az a hiedelem, hogy a pozitívat fenn kell tartani. Lehetséges persze tartósan pozitív állapotban lenni, de ehhez először is meg kell nyitni önmagunk. De ha megnyílunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg elfojtás (stressz, erőszak, problémák) rejlik a tudatalatti mélyén. Az élethez viszont ez is hozzátartozik! A tarotban van egy nagyon jó lap erre, a szerencsekerék. Avagy sorskerék. Ez magát azt az univerzális tövényt szimbolizálja, hogy egyetlen állandó dolog van valójában: az pedig maga a változás. Tehát minden ellentétpárnak szerepe van ebben a végtelen rendszerben. Negatívnak is és pozitívnak is. Épp ezért teljesen természetes, hogy életünkben ezek jelen vannak és váltakozó mennyiségben, valamint intenzitással hajtanak minket a ciklon középpontja felé ahol Isten van. S az élet addig ismétli önmagát, amíg nem tanulsz belőle.
S itt jön képbe a karma és az emberi kapcsolataink témája. Egy partnerkapcsolat értelme például mindig az, hogy együtt tanuljunk. Mit is kell megtanulnunk? Hogy tudatosítsuk magunkban a mindennel való egységet, hogyan fedjük fel egymás előtt, és testesítsük meg. Természetesen ez egy nagy feladat, mivel ebben a világban általában a ketősséget éljük meg, de viszont pont ez az, amely fenntartja az egységre irányuló vágyunkat is egyben. Persze a partnerünkkel való egység átélése a szerelemben csak az első lépés az úton. Végső soron a mindennel és mindenkivel való egység átélése a cél. Ha ez a tanulási folyamat nem megy a kapcsolatban, akkor az értelmét veszíti és megszűnik. Természetesen nem szokott tudatosodni általában. Épp ezért karmikus értelemben nem az a cél, hogy kényelmes, harmonikus életet éljünk le a párunkkal. Mondjunk le erről az álomról.
Cél az, hogy feladjuk az illúzióinkat. Viszont rávilágítanék egy tévedésre. Ezoberkekben népszerű mostanában a "kiegyenlítsük egymás között a számlát, és feloldódik a karmánk" tévhit. Hallottam már, hogy jó pénzért karmaoldást is végeznek egyesek. Ez rettentő nagy becsapás viszont. Egyrészt két ember nem azért van együtt, hogy "kiegyenlítsenek" bármit is, hanem hogy kölcsönösen megadják a gyorsabb szellemi fejlődés kulcsát egymás számára. Másrészt bár nagyon egyértelműen látszik partnerünkön, hogy saját magunk hogyan éljük meg a karmánk (ugye jó esetben tükröt tartunk egymás felé), de az összekapcsolódó dolgokat csak mi magunk tudjuk megoldani, feloldani! Nem pedig Kovács Rózsi, meg Postás Imi.
Ha nincs már fejlődési lehetőség, mint előbb említettem, elveszíti egy kapcsolat az értelmét. Legyen az baráti vagy szerelmi kapcsolat. Ekkor nincs értelme együtt lenni tovább. Természetesen vannak, akik ezt nem ismerik fel, és ragaszkodni akarnak a partnerükhöz. Mert függőségi viszonyban él vele például. "Nem tudok nélküled élni!" Csak egy példa erre a szitura.
Jó lenne kicsit túllátni a korlátolt elmén, és tudatosabban gondolkozni, Tarkovszkij filmjei is erre nyitják fel az ember szemét.
A legtöbb szerelmét elveszítő egyén sok esetben egyáltalán nincs tekintettel a másik emberre. És persze önmagára sem. Jó lenne, ha eljutna hozzájuk is az a tény, hogy ekkor gátolja mindkettőjük fejlődését már ebbéli ragaszkodásuk. Mindig minden csak szabad elhatározás alapján történhet, ezért ne nehezítsük meg partnerünk életét. Ilyen esetben engedjük el. És éljünk a jelenben.
Szintén számtalan könyvben olvasható, hogy az élő kapcsolatot csak két "ép" lény alkothat. Magyarul, meg tudják őrizni az egyéniségük, de a egymással való egyesüléssel sincs semmiféle gondjuk. Szellemi nyitottság és felelősségérzés. Ennek következtében képesek belátni, ha valami nem frankó, és nem egymást vádolni, mert nagyon jól tudják, hog egymás tükrében jelennek meg. S a problémát elsősorban önmagukban keresik. Érdemes hallgatni egyébiránt Balogh Béla - A tudatalatti tízparancsolata c. CD-t. Természetesen csak a karmikus következményeit vállalva! :-D
Szóval, ilyen esetben semmi értelme nincs a régi szerelem újra bevonzásának, másrészt szegény univerzum nem is tudja teljesíteni, hiszen csak önámítás az egész. Egy hamis illúzió. Ennek ellenére létezik, hogy két szerelmes egymásra talál újra, de ez valószínűleg nem véletlen. De nem is a heves bevonzogatás következménye :-) Szóval na, legyünk már tisztában, hogyan is működnek a dolgok, és ne legyünk önzőek! Vegyük figyelembe a volt partnerünk érzéseit, akármilyen fájdalmas is! Aki pedig még nem találta meg a szerelmét, ne keseredjen el! :-) Isten rá is gondolt :-D
Zárásul pedig szinté egy elgondolkodtató Lev Tolsztoj idézettel zárnék:
"Azok az emberek, akik létező társadalmi formákhoz igazítják megvalósítandó igazságaikat, olyan lényekre hasonlítanak, amelyek szárnyakat kaptak, hogy repülhessenek, szárnyaikat mégis járásra használják."

Hozzászólások



Nagyon tetszett!

Exet úgy is el lehet engedni,ha nincs mód már rá személyesen,hogy írunk neki levelet,elégetjük gyertyánál és rágondolunk miközben felszáll a füst.



"Aki pedig még nem találta

"Aki pedig még nem találta meg a szerelmét, ne keseredjen el! :-) Isten rá is gondolt :-D"
Talált, süllyedt! :D



Köszönöm! Ez jól eső írás!

Értékes.



Köszönöm, szabox :-)

Egyetértek veled :-) Ha elválunk tőle, a tisztelet minimum kijár az expartnerünknek.
Persze sokakban benne marad a tüske, de az érett emberek tisztázzák érzéseiket, tehát önmagukból nem tartanak vissza semmit. Sokszor nehéz időszak lezárni egy kapcsolatot, de sokat segít egy-egy beszélgetés. Az elzárkózás minden esetben szerintem rossz megoldás. Kivéve, amikor nincs más megoldás.
Egyébként nagyon jó, hogy leírtad a beragadást :-) Találkoztam már sajnos ilyennel, méghozzá családban. Teljesen tönkrement az illető, nem tudta beteljesíteni saját sorsát sem, begyepesedett, elzárkózott a világ elől saját elméjének ketrecébe, bár továbbra is feleségével volt együtt. Különválni képtelenek voltak, pedig húsz éve szexuális kapcsolatot sem létesítettek. Napi veszekedések, megcsalások, féltékenység. Érdekes, hogy megjelenik a menekülési vágy, de nem realizálódik.
Nos, majd megpróbálják a következő életükben... hátha akkor jobban sikerül és nem ragadnak be. :-) Akár együtt újra, akár külön, mással. És túllépnek ezen a fejlődési szakaszon is :-)



:) Ez tetszetős írás... Elég

:) Ez tetszetős írás... Elég jól leír dolgokat. Annyit hozzátennék az ex partnerekkel kapcsolatosan, hogy ha nem zárjuk le teljesen(lehető legteljesebben, ahogy tőlünk telik...), akár fél év elteltével se legyünk restek elmondani az exnek, hogy mit érzünk, mi bánt és mi maradt bennem... ugyanis, amíg cipeljük ezeket a dolgokat, akkor egy új kapcsolatba is 3 személy lesz minumum... Te az új Párod és az exed/exeid... Az nem lezárás, hogy "de utállak látni sem akarlak, tűnj az életemből, ne hívj, ne keress!!!" ---> ott még ott a tüske. Az nem jó!

Másik a problémákról való figyelem terelés: írtad, hogy ne csak a jót nézzük, meg írod, hogy dualitás van... Ez igaz és ezt is annyival egészíteném ki, hogy előbb-utóbb vissza csap a negatív is, mivel elutasítjuk... és akkor a "jaj, szegény én, miért kapom én ezt, hisz én olyan jó voltam", igen jó.... jó nagy naív! Naivitás feltörése olykor fájdalmas... viszont szükségszerű, hogy elkerüljük a beragadást(akár helyzetbe, akár kapcsolatba) hosszabb ideig, ami már nem túl jó az egyén fejlődése szempontjából... :)